Vissza az előző oldalra
MWS
Zenekarunk 1997-ben alakult Solymáron. Kezdetben a klasszikus hardcore elemek variálása volt a cél, de az akkori zenei viszonyok egy érdekes elegyet képeztek, amit mi csak „lakótelep metál” néven nevezünk. Sajnos két év múlva elhaltak a zenekar ügyei és abbamaradt a „karrier”. Egy idöre…
Ekkor mindenki megpróbálta a maga útját járni, de csak csetlett-botlott, hiszen – mint az azóta kiderült – csak együtt vagyunk erõsek és egymás nélkül nem igazi szerelem a zenélés. Így tehát egy kb. öt éves kitérõ után újra elkezdtünk beszélni és ez magával hozta az újjáalakulás gondolatát, amit már tett követett. Elkezdõdtek a próbák és a régi – klasszikus – dalok újraátélése. Mikor már ez is megvolt, elkezdtünk új számokat készíteni, aminek köszönhetõen mára egy erõs és vegyes programot tudunk prezentálni. Idõközben elkészítettünk vagy 6 demót, amik nem lettek tökéletesek, de jól mutatják, hogy az adott idõszakban hol tartott a pilisi kistérség egyértelmûen legkeményebb zenekara. Múlt tavasszal elkészült elsö nagylemezünk "1 punch = 2 deaths" címmel, ami egy komoly mérföldkö a zenekar életében.
Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem az eddigi segítséget és a kitartó rajongást Bamesnek és a solymári Kud-arc egyesületken (rock klub), aki(k) nélkül nem tarthatnánk ott, ahol jelenleg. Köszönet illeti mindazokat az embereket, akik eddig együtt zenéltek velünk (Hornyák Balázs, Nádai Gábor, Walter Krisztián) és természetesen nem hagyhatom ki Párducot, aki az elsõ igazi rajongónk. Természetesen sokan vannak még, akiknek hálával tartozunk, de nem kerültek ide. Azok úgyis tudják, kikre gondolok. Mindenkinek köszönjük!
Hátunk mögött sok-sok koncerttel, elõttünk sok-sok tennivalóval várjuk, hogy minél több embernek megmutathassuk, hogy mi is az a LAKÓTELEP METÁL!






