Vissza az előző oldalra
Just
A JustSmile zenekar egy nagyon friss felállás, épp ezért elölr?l kellett kezdenünk mindent. Furcsa ez, mert külön-külön már jó néhány éve zenélünk. Egyedül Judit (ének, vokál, heged?) az, aki ebben a zenekarban próbálja ki magát el?ször (persze t?le sem áll egyáltalán távol ez az egész, csak eddig nem volt lehet?sége). Játszottunk/játszunk buli zenekarokban (Alibi, Fuvi Band), blues (Copf&Boys), valamint Jazz bandában (Hochspannung Lebensgefahr). Ám ez az els? alkalom, hogy így hatan, együtt próbálkoztunk meg valamivel...

Az egész ott kezd?dött, ahol egy másik történet végetért... Hát igen, ha úgy vesszük az egész Just egy hiánypótló zenekarnak indult (aztán ez kés?bb igen csak megváltozott ), ugyanis 2005. október végén feloszlott egy zenekar, amit gimis korunk óta csináltunk (a név már teljesen mindegy). Viszont a régi csapatból hárman úgy gondoltuk (Labádi Kriszti, Kováts Kitti és én - a szerk.), hogy valami hasonlót azért csinálhatnánk továbbra is. Azt szerintem egyikünk sem gondolta volna, hogy ilyen jól sikerül a tervezgetés kivitelezése...
Novemberben kezdtünk el tapogatózni, hogy egyáltalán ki az, aki szóba jöhet. Végül is két nap alatt d?lt el, hogy kire esik a választás. Három próbánk volt a Just 1.0 felállásával (ami nem igaz, mert még nevünk sem volt), viszont ezután akadt egy hosszabb vizsgaid?szakbefolyásos szünetünk, ami alatt történt egy-két dolog: kiderült, hogy Munkácsi Viktor mégis szívesen vállalná a basszusgitározást zenekarunkban. Vele még októberben beszéltük, hogy jó lenne valami kis könnyed zenekart összehozni, azonban akkor még Pesten dolgozott és nem fért bele az idejébe.
Mindenesetre nehéz volt az évkezdés, nem volt biztos, hogy valami is lesz az új zenekarból. Azonban az els? próba Viktorral, valamint Kováts Judittal ( aki korábban már névlegesen ugyan benne volt a zenekarban, személyesen azonban csak ekkor csatlakozott hozzánk) annyira jól sikerült, hogy új er?re kapva vetettük bele magunkat a zenélésbe. Február közepe volt ez, ha jól emlékszem, és mindenki lázasan várta a hétvégéket, hogy újra próbáljuk megfejteni egymást, és a közösen választott dalokat.
Két hónap alatt összeraktunk nyolc-tíz számot, és idejét éreztük annak, hogy kipróbáljuk, mire vagyunk képesek közönség el?tt. Május végén Viktor felhozta, hogy játszhatnánk a derekegyházi illet?ség? Alibivel (ahol is basszusgitárosként tartják számon Viktorunkat) egy közös bulit a ZöldNet nev? helyen, szintén D.házán. A pontos dátum most nem jut eszembe, de tény, hogy ott volt els? megmérettetésünk. Ezután következett Szentes "bevétele" :)....
Igen! Egy vagy két héttel kés?bb a Fuvi Band el?tt játszottunk a Black nev? helyen. Ez a buli lett volna a kocsma rehabilitációja, rekonstrukciója, stb... Hát, nem voltak sokan. De gyakorlásnak jó volt. Ezután következett egy "jótékonysági" koncert a szentesi Kurca parton, amit sajnos elmosott az es?, úgyhogy el is maradt. Illetve egy hónappal csúszott, de így nem is ez a következ? helyszín, ahol játszottunk. Hanem a Kurca Parti Coctail Party, aminek els? estéjének hajnalán léphettünk színpadra. Ez jó hangulatú koncert volt, leszámítva egy kis technikai mal?rt. Ezután nem volt más hátra: ismét kipakoltunk a "jótékonysági" drog- és alkoholellenes koncert helyszínére. Ez is egy tök jó hangulatú buli volt. Itt meg kell jegyeznem, hogy fellépett még a Planéta és Copf&Boys (amihez némi közöm van is:).
Jelenleg m?sort b?vítünk, keressük a jobbnál jobb dalokat, és szervezzük az ?szi koncerteket. El?reláthatólag Szegeden biztos találkozhattok velünk valamikor az elkövetkezend? hónapokban, de igyekszünk majd minél több felé megfordulni.
Folyt.köv:
Már több, mint két hónapja nem írtam semmit a zenekar történetének alakulásáról, hát most pótlom. A lényeg az, hogy már majd' tíz bulin túl vagyunk (ez nem is olyan rossz - kezd? zenekar lévén - négy hónap alatt), és örömmel vesszük, hogy az emeberk legnagyobb részének tetszik, amit igyekszünk csinálni. Sok dícséretet kap az, hogy nem a megszokott, unalmas feldolgozásokat vesszük el?, hanem egy teljesen más úton próbáljuk belopni magunkat a közönség szívébe.
A fellépésekr?l annyit, hogy a fentebb említett szegedi koncertek beindulni látszanak. Túl vagyunk egy IH Café-s bemutatkozáson, és három-négy koncert szervezése már folyamatban van. Ami biztos, hogy legkés?bb decemberben találkozhatunk Szegeden a Dóm téren a karácsonyi vásár keretén belül.






