Vissza az előző oldalra
Barlai Bálint
Barlai Bálint vagyok, Szabadkán születtem 1987 márciusában. A Szegedi Tudományegyetem Termeszettudományi karára járok és Alkalmazott Matematikusnak tanulok. Mivel anyukám zongoratanár, logikusan következik hogy gyerekként el?ször gitárt tanultam két, aztán klarinétot egy évig. A sors furcsa fintora folytán kés?bb zongorát is tanultam. Van egy együttes is amiben játszok, három másik barátommal (Dombi Ákos-dob; Gál Emese-fuvola, gitár, ének; Jeddi Ágost-Saxomofon).
Remélem elég rövid voltam.
Barlai Bálint
Elöljáróban: a szöveg vége felé található egy link, ahol a saját szerzeményeim vannak, ez nem az összes , és nem is csak az én munkám.
Ugyanis egy együttesben játszok, ami tavaly decemberben alakult, és aminek a neve még nem tisztázott, így a szöveg további részében is csak így fogok hivatkozni rá. Négyen vagyunk: Gál Emese(fuvola, gitár, ének), Jeddi Ágost (saxofon), Dombi Ákos (dob) és én (gitár, zongora, ének).
Az együttes tagjai mind egyetemre járnak ( Emese-Nemzetközi tanulmányok , Ákos-Informatika, Ágost-Rajz , Bálint - Matematika ), igaz, a középiskolában ismertük meg egymást, de az együttzenélés, csak mostanra valósult meg.
A felvételeken ének -az egyik szám egy kis részét?l eltekintve- sehol sincs, mivel úgy t?nik, csak olyan min?ségben tudjuk felvenni, amit inkább még nem rakunk sehová, így egyel?re azt csak él? koncertek alkalmával. Feldolgozásokat is játszunk, de az itt a saját dalok vannak.
.jpg)







