{back}Vissza az előző oldalra

Szegedi Egyetemi Színház

A    S Z E S Z – R Ő L

 

A Szegedi Egyetemi Színház társulata 2003 nyarán alakult. A kb. 20 fős együttes tagjai nagyrészt egyetemisták és főiskolások. Állandó játszóhelyünk 2010 januárjától ismét a Pinceszínház. Szakmai célunk olyat nyújtani, amilyet igazából szeretnénk. Hetente tartunk tréninget illetve próbákat székhelyünkön. Rövidtávú céljaink között szerepel továbbra is a helyi közönségbázis megteremtése és megfelelő anyagi támogatás biztosítása, mely a rendszeres működés feltétele! Eddigi előadásainknak szép számmal volt (helyi és országos) sajtóvisszhangja, s több vendégjátékon, fesztiválon vettünk részt produkcióinkkal országszerte. Emellett rendszeresen vállalunk irodalmi esteken, gálaesteken, rendezvényeken, szórakoztató műsorokon fellépést.

A SZESZ igyekszik kísérletezni — mely a tagok életkorából természetszerűleg következik —: izgalmas, lendületes, fiatalos előadásokat létrehozva — elsősorban (kortárs) magyar szerzőktől. Számunkra az a legfontosabb, hogy a középiskolás és egyetemista korosztály színházszerető közönséggé váljon. A bemutatandó darabok elsősorban a 18-25 éves korú, egyetemista nézőket célozzák meg, de természetesen a város szélesebb közönségének érdeklődésére is számítunk.

A SZESZ mára fontos szereplőjévé vált Szeged művészeti életének, s a fiatalok színházi nevelésében, vagy színházra nevelésében is – nemcsak a közönség szempontjából, hanem közösségteremtő erejével is – oroszlánrészt vállal. Ebből a szempontból összekötő kapocs: „láncszem” a Bábszínház, a Szegedi Nemzeti Színház, illetve a Szabadtéri, a Pinceszínház és a szegedi alternatív színházi világ (MASZK Egyesület, Focus Műhely) között. Civil, „alulról jövő” kezdeményezésről van tehát szó, mely önerőből jött létre, s tartja fenn magát. Az elmúlt 7 év számunkra bizonyíték: szükség van ránk, s mintát is adunk egyúttal.

Eddigi bemutatóink, eredményeink:

2003. szeptember 26.: Gyurkó László: Szerelmem, Elektra — tragédia; 19 előadás

2004. március 26.: Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné — zenés komédia; eddig 35 előadás

2004 nyara: nagy sikerrel mutatkoztunk be a „Kapolcsi Művészetek Völgyében”, Pulán

2005. szeptember 23. Hubay Miklós-Vas István-Ránki György: Egy szerelem három éjszakája — zenés tragédia; 30 előadás

2006. pécsi VI. Országos Egyetemi és Főiskolai Színjátszó Fesztivál, (Országos Szín-Játékos Szövetség) „Arany”-minőítésű együttes; Legjobb szerelmespár-alakítás, páros főszerep díja; Zenekari fesztiváldíj

2007. március 9.: Kell egy csapat — Sándor Pál és Mándy Iván művei alapján, színházi önéletrajz és végrendelet; 16 előadás

2008. pécsi VII. Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztivál, Alkotói-díjas előadás

2008. április 10.: Könyvtáros kisasszonyok és dr. K.H.G.-k — irodalomhoz közeli est; 9 előadás

2008. budapesti X. Kaleidoszkóp Versfesztivál, (Országos Szín-Játékos Szövetség)

„Ezüst”-minősítésű együttes

2008.: Némá de Levente

2009. április 21.: „Nem tudhatom…” — 100 éve született Radnóti Miklós, visszatekintés 50 percben; eddig 5 előadás

2009. július 20.: Szerelmesek és Don Quijoték — Gyurkó László és Vészi Endre nyomán

szín-játék felnőtteknek; eddig 7 előadás

2010. január 21.: Argentína — kedélyjáték-koncert Darvasi László drámája nyomán; bemutató a megújult Pinceszínházban

 

Sajnálatos módon az anyagi és egyéb infrastrukturális alapfeltételek teljes hiánya miatt a társulat léte végveszélybe került. 2010-ben a SZESZ elbúcsúzik a szegedi közönségtől.

Czene Zoltán, művészeti vezető

 

A Szegedi Egyetemi Színház honlapja