Vissza az előző oldalra
Lábjegyzet színház
előzmény: Az Öthalmia színjátszókör egyenes ágú leszármazottja, annyiban hogy belőle alakult ki..
Az Öthalmia színjátszókör egyenes ágú leszármazottja, annyiban hogy belőle alakult ki. A „ régi öthalmia” továbbra is az Öthalmi Diáklakások színjátszóköreként funkcionál, ott lép fel , ott tart előadásokat a kollégistáknak.
A Lábjegyzet színház szereti az improvizációt, az előadásaiban fel is használja ezt a lehetőséget, ám mégsem ez a fő irányvonala. Előfordulhat, hogy olyan darabokat készül majd előadni, amik nem feltétlenül a humor irányába kacsingatnak ki, vagy ha igen azt komolyan teszi. Komolyan veszi a színház önmagát alázattal fordul oda mindenhez amiből előadást vagy színjátszást akar létrehozni.
a színház tagjai , már nem kizárólag öthalmisokból áll , igazából bárki előtt nyitva állnak a kapuk, tessék csak kopgni , vagy esetleg dörömbölni.
Előadásaink:
-Monthy Python Flying Circus: Repülő Cirkusz
Ez a darab a színjátszás eszközeivel próbál hiteles képet nyújtani az angol Monty Python csoport tévés szerepléseiről. Szigorúan a szkeccsekből van összeállítva az előadás, azaz nem érinti a Gyalog-galopp, illetve az élet értelme című remekműveket. Az előadás célja az abszurd humor magyarországi hagyományaira támaszkodva, az angol fanyar humor ötvözésével vagy összeütköztetésével, egy új elegyet létrehozni. Nem a Monthy Python csoportot akarjuk utánozni (tulajdonképpen baromság volna), hanem egyszerűen arra vagyunk kíváncsiak, hogy egy jelenetet, egy szkeccset , ha az eredeti közegéből kiemeljük és betesszük egy magyar színpadra, hogyan működik így. Nem szabad elfeledni ugyanis , hogy a Monty Python csoport a környezetére reagált, fanyar humorával, mi is ezt tesszük.Egyébként meg tessék megnyugodni bőven marad a Monthy Pythonos fanyar humorból is.
Az előadás szereplői: Nógrádi Gergely, Szabó Mária ,Szilágyi Szabolcs,Galkó Janka, Varga Norbert
Rendezte: Varga Norbert






