Vissza az előző oldalra
Focus Műhely
A Szegedi Focus Műhely 2003-ban indult útjára Benkő Imola Orsolya, a társulat jelenlegi művészeti vezetőjének irányításával.
Korábbi előadásaikat – Apatheatrum (készült Esterházy Péter: Búcsúszimfónia c. művéből), Mrozek: Özvegyek, Érintésvágy, Maga például eljött ideű (készült Nádas Péter: Találkozás c. darabjából), Boguslaw Schaeffer: Kacsa , INGER- kísérletek- Szeged mellett nagy sikerrel mutatták be például a Kecskeméti Katona József Színház Üzemszínházában, a budapesti Szkéné Színházban, Pécsett, a Művészetek Völgyében, és nemzetközi fesztiválokon (Arad Fun Underground Theater Projekt, THEALTER-SZASZSZ Fesztivál) is. A társulat "kutatószínház", elkötelezetten keresi a színház legkülönbözőbb kifejezési lehetőségeit és kommunikációs csatornáit. Kutatásuk alapja a néző, akinek reakcióira, fizikai jelenlétére, értelmezésére, és befogadási stratégiáira számítanak előadásaik alatt.
Benkő Imola Orsolya és a Focus Műhely előadásai:
2000-2001
Benkő Imola Orsolya: Átjárás (előadva Szegedi Tudományegyetem Aula, Giorgio Pressburger olasz rendező ajánlásával.)
Mészöly Miklós: Lassan minden… ( Szeged, JATE Klub)
2002-2003
Szegedi Tudományegyetem: Benkő Imola Orsolya egyéves színésztréninget tart egyetemistáknak
2003-2004
A Szegedi Focus Műhely megalapítása
2003. október 15.- Szegedi Focus Műhely: Apatheatrum c. előadás bemutatója (készült Esterházy Péter Búcsúszimfónia c. műve alapján), Tamási Áron Klub Szeged.
2004. április 28.- Vendégszereplés a Kecskeméti Katona József Színház Üzemszínházában.
A telt házas előadást követően Esterházy Péter- Bodolay Géza (színházigazgató)- Benkő Imola Orsolya és a közönség találkozója az előadás kapcsán.
2004. július 30. Művészetek Völgye, Öcs: Apatheatrum
2004-2005
2004. szeptember 23.- Mrozek: Özvegyek c. abszurd előadás rendezése. Bemutató a Tamási Áron Klubban Szegeden.
2005. február 24.- Érintésvágy c. összművészeti előadás bemutatója a szegedi Tanulmányi és Információs Központban (TIK). Továbbjátszva: 2005. májusában a szegedi Pinceszínházban, majd júniusban a szegedi Alterrában- Kortárs Előadói Központban.
2005. április 17-19. Pécsett az Egyetemisták és Főiskolások Országos Színházi Találkozóján Özvegyek c. előadásuk elnyerte a „legeredetibb színészi ábrázolásmódért” járó díjat.
2005-2006
2006. január 21.- Maga például eljött ide… c kínkeringő (készült Nádas Péter: Találkozás c. tragédiája nyomán) bemutatója a szegedi Pinceszínházban.
2006. május 26.- A Szkéné Színház ASZT Fesztiválján vett részt a Maga például eljött ide…c. előadás. Ezt az előadást Stuber Andrea kritikus 2006/2007-es évben „legjobb független előadás” kategóriában kritikusdíjra jelölte.
2006-2007
2006. október 20. Boguslaw Schaeffer: Kacsa c. előadás bemutatása a szegedi Kövér Béla Bábszínházban . Goda Gábor ajánlásával Kacsa címő elűadásunkat 2007. október 27-én Bécsben a Közép-Európa Szinházi Fesztiválon sikerrel bemutathattuk .
2007-2008
2007. május 14. Szegedi Focus Műhely: INGER-kísérletek bemutató az Alterrában-Kortárs Előadóművészeti Központban- Szeged.
2007. május 21-én Aradon az „Arad Fun Underground Theater Projekt” két hetes nemzetközi fesztiválon Inger-kísérletek című előadásunkkal elnyertük a szervezők, a szakma és a közönség elismerését és bizalmát, így 2008-ban újra meghívtak erre a fesztiválra.
2007. május 19-én Szegeden a THEALTER-SZASZSZ Fesztiválon is bemutattuk kísérleti előadásunkat.
2008. április 19: Szegedi Focus Műhely: Húst, kilóra ! Bemutató a Reök-palotában Szegeden.
A Termék Trilógia első része a férfiakkal, mint termékekkel foglakozik. Az előadást 3 felvezető est előzte meg, továbbá levezető közönségtalálkozók, ami már A Focus Műhely legújabb törekvései felé mutatott: a közönség kinevelésre és utánpótlásra kíván hangsúlyt fektetni.
2008. április 24-25: Szegedi Focus Műhely Gyerektársulata: 9 kamasz variál -Százszorszép Gyermekház, Szeged Weöres Sándor Országos Színjátszó Találkozó. Ezen a Találkozón a 9 kamasz variál c. előadás „arany minősítést” kapott
2008. július 23-27: a MASZK Egyesület a Szegedi Focus Műhely együttműödésével a THEALTER Fesztivál keretein belül elindítja a MASZKALAND elnevezésű Gyerek -és Ifjúsági Szigetét.
2008-2009
2008. szeptember 10-12: I. Szegedi Drámaíró Verseny, ahol a Focus Műhely 4 színésze (Seres István, Szerdahelyi Mátyás, Szerda Zsófia, Markó Brigitta) és rendezője Benkő Imola Orsolya vett részt. Benkő Imola Orsolya Hatházi András: A Sziget c. darabjának megrendezéséért „rendezői díjat” vehetett át.
2008. október. 4.:Szegedi Focus Műhely: ÖRÖM-börze bemutató! A Régi Zsinagógában, Szegeden.
A Termék Trilógia második darabja a női termék-lét furcsaságait, ambivalenciáit és evidenciáit mutatja be egy interaktív játék keretében.
Középiskolás beavató színház
2008. őszétől a Szegedi Focus Műhely a REÖK felkérésére és együttműködésével egy hiánypótló színházi sorozatba kezdett „Kötelezők Szabadon” címmel . Kötelező olvasmányokat különböző színházi formanyelven mutat be középiskolásoknak. Az új közönségkinevelő projekt nagy népszerűségnek örvend, az előadások telt házzal mennek. (90 fő/ előadás)
A „Kötelezők Szabadon” című előadássorozat darabjai:
2008. október 20.: Szegedi Focus Műhely: ANTIGONÉ-Reök-palota, Szeged
2008. december 1.: Szegedi Focus Műhely: 1percesek stopperen- Reök-palota, Szeged
2009. május.19.: Tom Stoppard: Zanzamlet-Reök-palota, Szeged
Fókusz Műhely honlap
Aktuális cikk






