{back}Vissza az előző oldalra

Bitter Csilla Enikő

1987-ben születtem Szegeden. Kicsi koromban azt hittem menő, ha megzsarolom az óvónénit, hogy adja oda nekem az ugyanolyan a hajcsatját, mint amit én galád módon elhagytam valahol. De később már csak a makacskodásom maradt meg ebből.
Az általános iskolát a Tabán Általános Iskolában végeztem, majd a Tömörkény István Gimnáziumban töltöttem négy évet. Jelenleg két szakom van.
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészkarán orosz- színháztörténet (bár ez most jelen pillanatban szünetel) és a Juhász Gyula Pedagógusképző karon az Intézményi kommunikátor szak.
A tanulás mellett a Lábjegyzet színházban tevékenykedem Varga Norbi jobbkezeként, illetve megragadok minden lehetőséget, hogy kifejezzem önmagam.

Nagyon érdekel az írás, a színház, a zene világa, egyszerűen nem tudom elképelni az életem ezek nélkül. Ha nagy leszek, remélem, rendezőnő leszek. De még az is előfordulhat, hogy inkább „gyümölcs leszek a Jogobellában!” :D