Vissza az előző oldalra
Zagar- piros nadrág és márkah?ség
A most kialakított benyomást nagyban meghatározta az utolsó közös élményem Zságer Balázsékkal: ez a SZIN- en történt, a sátor meghitt fényében úszva, a toi- toi- ok átható kipárolgásaival vegyülve énekeltük torkunk szakadtából a "Blindlift "sorait. Már indulás el?tt két táborra szakadtak a m?kedvel?k: az egyik csapat a régi hangzásvilágot részesítette el?nyben, míg többségünk egyaránt rajongott az új hullámos stílusért és a korábbi slágerekért egyaránt. A hivatalos tíz órai kezdés helyett a szokásos egy órás késésre számítva direkt úgy id?zítettük belép?nket, hogy ne kelljen a színpadra felvonulás rém izgalmas munkálatait végig asszisztálnunk.
Meglep? módon el?zenekarral jöttek, vagy csak ott csapódtak hozzájuk, esetleg találtak pár „macskajancsit” (a szó legpozitívabb értelmében) belépés el?tt, és az alapozás idejére felpakolták ?ket a színpadra. Mindenesetre ezzel nem kis riadalmat okoztak, hiszen a ruhatárban a készséges és mindig figyelmes fiatalemberek már arról számoltak be, hogy csak szünet van, de már lemaradtunk valamir?l. Innent?l ész nélküli rohanás vette kezdetét a nyaktör?nek elhelyezett tér-elzáró és egyéb balesetveszélyes bels?- építészeti elemek között. A színpadhoz érve a kék foltokkal gazdagító furakodás után kissé ellazulva realizáltuk, hogy épp id?ben vagyunk.
Itt és most leszögezném, hogy minden el?ítélett?l mentes vagyok, de a produkció két emblematikus tárgya az énekes piros cs?nacija, valamint a névadó három levélkéb?l álló márkajelzésekkel ellátott ruhája/cip?je maradt. Ennyit a vizuális elemek fontosságáról…
Igazságtalanul azonban nem szabad ítélkeznünk, amúgy sem t?nt úgy, mintha bárki is leragadt volna itt, inkább jöttek a maguk sodró lendületével a régi és új kedvencek. Vagyis ugyanazt hozták, amiért anno megszerettük és azóta keressük ?ket: lágy és kemény alapok változása, k?kemény progresszív zene és vonósnégyes kombinációja, karcos énekhang és n?i vokál, zúzás és olyan elandalító hanghullámok, amiknek hatására még a mögöttem álló, büdös és csúnya, kétes higiéniával rendelkez? flanelinges ficakot is megölelhet?nek nyilvánítanám. A "Never the same" amúgy is személyes kedvencem, nekem speciel azóta hideg futkos a hátamon, ha eszembe jut az él? verziója. Valami hihetetlen élményt nyújtottak a srácok, igazán hosszú, korántsem összecsapott koncert keretében. A ráadásban még az örökérvény? "Wings of love" mellett egy bónusz dal is felcsendült, enyhítve a befejezés keser?ségét. Akikkel beszéltem, egyöntet?en dicsérték az estét- ki a barátja/barátn?je, ki a zene, ki az alkohol-cigi kombináció miatt. Biztos, hogy megérte, és ha lehetne, ma is elmennék.
Búcsúzóul azt üzenem a nagyszájú, tudálékos, xs-es izompólóval hiányos fogsort álcázó majdnem trendi fiatalembereknek, akik szerint a koncert öt éve is ugyanilyen volt, hogy az utolsó album 2007-es. Err?l még ?k se játszhattak maxikat 2004-ben!
