Vissza az előző oldalra
Tutti-fruttik
Elinduláskor gondolkodtam, vajon a Vad Fruttik megérett-e arra, hogy a nagyszínpadon megadja azt a klubhangulatot, ami számomra jellemezi őket.
Kezdésnél még kevesen várakoztak, de igen gyorsan összeverődött egy magyar zenekarhoz képest elég tekintélyes tömeg és ez stagnált a koncert végéig. Úgy vettem észre, hogy aki elkezdte hallgatni a koncertet mindenki a végéig maradt. Ez jót jelent, főleg ha fesztiválon találkozunk ezzel a jelenséggel.
Erős színpadi jelenlét, nagy fokú egymásra figyelés volt, ami feltűnt. Habár a koncert elején azt mondták, ne számítsunk sok szövegre, mert nem erősködnek benne, szerintem ez a szerénység alaptalan volt, engem kifejezetten szórakoztattak a párbeszédeik. Közvetlennek tűntek.
Likó Marcell rendkívül jó hipnotizőrként működött, a tömeg együtt lélegzett a zenekarral. A számok igazán jól szóltak, működtek. Jól esett az átszellemült tömeget nézni, most csak külső szemlélő voltam, persze a számok hozzám is eljutottak. Szerettem, hogy az egyik pillanatban nyáron sétálok egy vidéki kisvárosban, a következő percben egy elektro partyn villognak a fények körülöttem. Erős képeket használnak a szövegeikben, plusz a zene is igen impulzív, így nem nehéz beindítani a fantáziánkat. Azt kell mondjam, hogy egy ilyen nagy koncerten is sikerült családias légkört teremteni, tehát kijelenthetem: a zenekar megérett a nagy színpadra, sőt szerintem kifejezetten jól áll nekik.
Frank Tímea
