Vissza az előző oldalra
Tirke Honolulu
Nagy Szabolcs: Először is azt kérdezném: Honnan jött a név? Nem mondanám éppen hétköznapinak.
Csirke: 1991-ben, vagy 92-ben, amikor a zenekar az első fellépéséhez közeledett, akkor a koncert előtti utolsó este még nem tudtunk megegyezni abban, hogy mi is legyen pontosan a nevünk. Még aznap elmentünk moziba és megnéztünk egy filmet, amiben egy Tirke Honolulu nevű táncosnő szerepelt. Az utána következő fröccsözésen egyértelművé vált mindenki számára, hogy nem lehet más a nevünk. A honolulu szó egyébként a rockzene varázsára is utal.
N.Sz.: Mindannyian Szegeden éltek?
Csirke: Nem, habár Szegediek vagyunk, szétszórva élünk mindenfelé - Pesten, Vácott és persze itt Szegeden is.
Itt születtünk, az általános iskolai seprűzenekarból nőtte ki magát a mostani formáció.
Itt születtünk, az általános iskolai seprűzenekarból nőtte ki magát a mostani formáció.
N.Sz.: Sokan vagytok, mindannyian a kezdetektől ismeritek egymást?
Csirke: Nem, a mag a gitárosok, a dobos és én. Persze volt pár tagcsere, de ez a négyes húsz éve ugyanaz. Hozzánk csatlakoztak a vokalisták, szaxofonos és trombitás.
N.Sz.: Rengeteg hangszert használtok. Nem nehéz ennyi mindent összehangolni, hogy az úgy szóljon, ahogy kell?
Csirke: Nehéz, de erről szól a rock - minden belefér. A karcossághoz hozzátartozik a tökéletlenség is. A fúvósok pedig nagyon sok frissességet és lendületet hoztak a zenekar életébe (a Rolling Stones sem véletlenül használt fúvósokat). Mi ezt a fajta betyárkodást szeretjük, minél többen vannak a színpadon, annál nagyobb a jókedv. Egy jókedvű szaxofonos és trombitás sok mindenben segít, nem csak zeneileg.
N.Sz.: Voltatok már a SZIN-en?
Csirke: Igen, többször is. Szeretjük a poros alföldi hangulatot.
N.Sz.: Hol találkozhat veletek a közönség legközelebb?
Csirke: Állandó rendszerességgel a szegedi Jazz Kocsmában játszunk, kb. havonta. Oda megyünk, ahova hívnak, szerencsére sok helyen megfordultunk már, és remélem is, hogy még megyünk mindenfelé.
