Vissza az előző oldalra
Sok kicsi sokra megy
A Kövér Béla Bábszínház évadismertetője
Most, hogy a színházi kultúra helyzete kezd kétségbeejtő lenni, igencsak jólesett hallani, ahogyan a Kövér Béla Bábszínház igazgatója ugyanennek tudatában, mégis derűsen beszélt a jövőbeli tervekről. Mindenesetre akármelyik színház megirigyelheti az optimizmust, amellyel ez a kis társulat működik, ők aztán tényleg nyafoghatnának, de minek? Van annál fontosabb dolguk is, például fesztiválokat járni (Szeged- Szabadka Gyermekszínházi Fesztivál) és ahol csak lehet, népszerűsíteni darabjaikat. A bábszínház, nem lehet elégszer elmondani tud olyan komoly lenni, mint az élőszereplős darabok, ha nem komolyabbak. Addig is az idei évadban megtekinthető lesz a Három Kismalac, a Mesemondók, a Dzsömblik nagy utazása (már a címéből gondolom, hogy nagyon jó lesz), és a Muzsikás Jankó szerencséje. Erősen kétlem, hogy aki hozzám hasonlóan szegedi, az nem járt gyerekkorában a Kövér Béla Bábszínházban, minket tucatjával vittek, bérletünk volt, és igazán maradandó tapasztalat, arra már nem is emlékszem, mit énekelt anno Erdős Borcsa Ká a kígyó szerepében, de a bábelőadások színpadképére és párbeszédeire máig, tisztán. Mielőtt nagyon védekezne itt a felnőtt korosztály a sokak által gyerekesnek vélt, ellenben okos előadások ellen, vannak kifejezetten az idősebb korosztály igényeire szabott darabok is, úgy, mint az előző évadban már bemutatott Pergolesi- féle Livietta e Tracollo és Schwajda György tollából, Galkó Bence rendezésében a Rátóti legényanya, amelynek a Garas Dezső által rendezett filmváltozatára legalább nyolcszáz felkiáltójellel szintén felhívnám a figyelmet.
Arról írni, hogy a Kövér Béla Bábszínházat is több figyelem és támogatás illetné, sajnos tartok tőle felesleges, hacsak nem olvassa ezt valami főmufti, akit ha itt és most csak ebben a virtuális térben megfenyegetnék, meggondolná magát. Mindenesetre aki tudja, pakolja fel a gyerekét vagy gyerekeit és irány a Bábszínház, ahol a nélkül látnak nekik való történeteket, hogy megnyomnak egy gombot.






