Vissza az előző oldalra
Slam Poetry Szeged
.jpg)
Priszcilla: Mondanátok pár szót magatokról, valami bemutatkozás- féleséget? Mikortól van ez a felállás, hogy kerültetek bele?
Kristóf: Mi már régebben is foglalkoztunk ilyesmivel egymás között, írogattunk verseket, ismerjük egymást régóta.
Tamás: Igen, még voltak hip- hop próbálkozásaink is.
K: Úgy kerültünk bele, hogy mindenhol nézel?dtünk, hogy merre vannak lehet?ségek, rátaláltunk a SZTEAge-re. Betelefonáltam, beszéltünk a szervez?kkel, és mondták, hogy miért is ne. Elég gyors volt, ugyanis este 7 körül beszéltünk és negyed tízre kellett mennünk. Ott ismertük meg a többieket. Azóta is mondogatják, hogy minket egyenesen isten küldött.
T.: ?k hárman voltak már, vittünk be munkákat, ott meghallgattuk egymás irományait, összeállítottunk egy programot, szóval ezt a verses estet. Akkor alakítottuk ki ezt az egész Suncity Poets Society-t, hogy mi az, amit csinálunk.
K.: Ez volt a legels?, itt még csak a saját m?veinket olvastuk fel, ezután a következ? fellépés már úgymond Rhyme Theater volt, koncepcióval, és házibuliként adtuk el?.
P.: Igen, mostanában már vannak keret sztorik, bejött az új felállás. Ti hogy kezdtek ezt az egészet? Otthoni íróasztalfióknak való írogatással?
K.: F?ként hip- hop számokkal.
T.: Igen, rappelgettünk együtt, majd évfolyamtársak lettünk.
K.: Rájöttünk, hogy ez flash, hogy a hip- hop egy textúra, mint a vers, valamilyen szinten ugyanaz, csak a versben jobban szabadjára engedheted az alternatív ént.
T.: Igen, ott keresztmetszetet kapsz, és nem is igazán van id?d kielemezni a hallottakat, mint nálunk.
(Ösvényeket építek az élet mezejébe
boldog vakság ez, nem lát indákat.
A valóság bizony erd?, létemnek zenéje,
s én mit sem sejtve öntöm torkomon le tintámat.- idézet Tamástól)
P.: Erre a flash- re emuszáj rákérdeznem. Ez ki, milyen stílus? Vannak nagy kedvencek, például rápörögtök József Attilára?
K.: Igen, ? örök nagy kedvenc. Ugyanúgy szeretem Kosztolányit, Adyt.
T.: Persze, de ez Szegedt?l független, hogy ki járt ide vagy ki nem.
K.: Úgy veszem észre, hogy a slam poetryben elég sok ember talál aktuális dolgokat. Nagyon jó szójátékok vannak.
P.: Ti hatan ebben a Suncity Poets Societyben mind irodalomból indultatok ki?
T.: Á, inkább fordítva! (nevet)
K.: Konkrétan f?leg hip- hopból.
(?Fizikumom cégér, körém kreált márka,
Min átvillan elmém individualitása?- idézet Kristóftól )
T.: Írogattál, de akkor még nem úgy hívtad, hogy irodalom. Aztán kezdesz utánanézni, hogy mi hogy van és tanulsz. Aztán nagyon benne vagy. Mostmár mindannyian ebben élünk.
P.: Ha hip-hopból indult, akkor nyilván vannak otthon rongyosra hallgatott cd-k. Mondanátok pár kedvencet? Mi ütött be el?ször?
K.: Sub Bass Monster. 2Pac.
T.: Wu Tang Clan. Külföldiekkel is kezdi az ember, csak akkor még nem érti igazán a szöveget.
Majd kórusban: Akkezdet Phiai! ?k azok, akik ezt a slam kultúrát segítették és terjesztették nálunk el?ször.
K.: ?k össze is kapcsolják a költészetet és a hip- hop- ot.
P.: Abszolút fiatalok vagytok, pláne ahhoz képest, hogy mennyi mindent csináltok és elértetek már. Ehhez hozzájárul a város? Mindenki szerint egy pezsg? nagyon inspiráló városról van szó.
K.: Szegednek igazából van egy hatalmas atmoszférája, a street art is m?ködik, Pestr?l is eljönnek és röhögnek rajta. A hip- hop most pezseg, de nem tudom, hogy ezért szeretik ?ket, mert itt vannak, vagy azért, mert tényleg jók.
T.: Persze, ismered ?ket, nyilván elmész megnézni…
P.: És Titeket azért szeretnek, mert ismernek?
T.: Azt szeretném hinni, hogy nem. Ezt mindenki úgyis el tudja dönteni magának, hogy hogy érzi.
P.: Hamarosan érettségiztek, utána hová mentek tovább?
T.: Remélhet?leg Pestre az iparm?vészetire, bár még van egy forduló. Ha most nem jön össze, akkor maradok még egy évre. Ha viszont bejutok, robbanásszer?en megtanulok sok mindent.
K.: Én jöv?re akarok menni a színm?vészetire, addig meg megpróbálom a GTK- t és BTK- t. A slam poetry segít ebben sokat. Jöv?re pedig több id?m lesz ezzel foglalkozni.
P.: Például a lámpaláz legy?zésében?
K.: Igen, az is alakul, de azért mindig van.
T.: Igen, kiállsz és az elején van, hogy látszik, hogy remeg a kezedben a papír.
K.: De nem ezek a dolgok, amik zavarnak, mert ha kiálssz és ott a közönség és látod, hogy nevetnek rajta vagy figyelnek, akkor az még jobban motivál. Látod rajtuk, hogy mennyire befogadóképesek.
P.: Amellett, hogy elég minimál reklámmal és marketinggel nyomultok, sokan szoktak elmenni.
K.: Igen, Szegeden ez az egyetlen Slam Poetry, és egyre jobban érdekli az embereket. A slam nyomul az irodalomban is.
T.: Már a Kossuth Rádióban is hallani a slam- r?l. Megy ez!
P.: Hozzátok még lehet csatlakozni?
T.: Természetesen lesznek még lehet?ségek, fellépési lehet?ségek másoknak, és így mindenki kipróbálhatja magát. Olyan „állj ki és mondd” stílusban.
K.: Úgy van, hogy minden hónapban lesz egy rímszínházas fellépés, és azt a fix csapat csinálja, a slam poetry- ken pedig aki jól szerepel és akar csatlakozni, azt szeretettel várjuk köreinkbe.
T.: Aki akar, az nevezhet. Most is volt ilyen lehet?ség, de azt várjuk majd továbbra is, hogy saját monológot adjanak el?, és álljanak is ki a színpadra, mert ez is nagyon fontos.
P.: A m?sor alatt a kivetít?n képek mentek rólatok. Ti szabadid?tökben is összejártok, buliztok, találkoztok, ugye?
T.: Igen, ismernünk kell egymást, próbákon is jól elbeszélgetünk.
K.: Marietta (? csongrádi – a szerk.) pedig msn- en bármikor elérhet?, és nagyon jó magánéleti tanácsokat tud adni.
P.: Amikor írtok, és utólag visszanézitek, akkor meg tudtok lep?dni, hogy adott esetben milyen depresszív hangulatban voltatok, vagy túl optimistán álltatok hozzá?
K.: Persze, persze, hogy van ilyen. Ez abszolút hangulatfügg?.
T.: És nem is kell sok id?nek eltelnie, míg visszanézed.
(Életkorom most lett újra hattal osztható
De a tölt?mre még mindig nincsen csatlakoztató- idézet Tamástól)
P.: Viszont Ti legalább magatokat gyógyítjátok ezáltal, kiírjátok és feldolgozzátok egyben.
K.: Igen, ez sokmindenben segít. Az a jó, hogy tulajdonképpen a költ? lemerül egy óceán mélyére, hogy igazgyöngyöt hozzon fel. Kérdés az, hogy feljön-e.
T.: Ha csinálsz egy olyan m?vet, amivel együtt tudnak érezni, az maga a gyöngy.
P.: Mit szeretnétek kihozni ebb?l az egész társulatból? Milyen jöv?beli elképzelések mentén dolgoztok?
T.: Szeretnénk, ha egyre többen kapnának felénk. Csinálgatnánk a rímszínházat, megtartjuk ezeket a programokat, és egyre több új hely felé kacsintgatunk.
K.: Már hallottad a dolog gyakorlati részét, de én igazából hatni szeretnék. Ha több m?vész van, akkor többen foglalkoznak ezekkel a dolgokkal és nem lesz világ egy ilyen hideg hely. Így legalább többen elgondolkodnak azon, amiket mondunk.
(?Futni hagynak talán, de ez gép.No escape
Ezt mented el, mint bepötyögött leckét!?- idézet Kristóftól )
P.: Terveztek az estek mellett például könyvet kiadni, más irányba elmozdulni?
T.: Ez úgyis jön magától, majd lesz ahogy lesz.
K.: Nekem rengeteg munkám összegy?lt, és meg tudnék csinálni így egy könyvet is, fejben már készítem a szöveget hozzá. Van egy remek videósunk, úgy hívják, hogy Szemendrey István, nagyon tehetséges, ügyesen vág, kezdünk is átcsúszni egy másik m?fajban gondolkodtunk is azon, hogy videót készítünk vershez.
Ha kedvet kaptatok, akkor látogassatok el a következ? fellépésükre!






