Nincs mitől félni!?

 

Az Andaxínház új előadásával a 20. születésnapját ünnepelte. A darab biztos, hogy minden nézőben maradandó nyomot hagyott…

 

Az emberek céltalan reménykedésének, örökös szenvedésének, mély magányának hangtöredékeit hallhattuk különböző szólamokban felcsendülni a Nincs mitől félni című darabban. Két férfi és két nő olyan kórusszínházat hozott létre, amely még a táncszínház formanyelvénél is jobban tudta érzékeltetni a kínt, amely elől az emberek a hétköznapi robot,  butító műsorok és filmek hadával védekeznek; az élet értelmének illúziója mögé rejtőzve. Azonban, ha kis időre is egyedül maradunk és magunkba nézünk hirtelen elönt a félelem és az undor.
 

Az élet csupán örökös vergődés a sárban, amit az előadás a hangok emocionális töltete által közvetített a közönségnek. Hiába veszünk fel új és tiszta, csinos ruhákat, a mocsok örökre rajtunk marad, lemoshatatlanul, ahogy azt a szereplők koszos öltözéke is mutatta. A 4 színész végig egy helyben, szemben állt velünk, akik nem annyira színész-, mint inkább hangjátékukkal, énekkísérletezgetéseikkel szembesítették a nézőket az élet céltalanságával, ahol nem létezik a fejlődés és nincs értelme a küzdésnek.

Túlvilági hangok, őrült suttogások, a groteszk, s olykor-olykor az irónia esztétikai értékével próbálták felnyitni a nézők szemét az alkotók.

 

Való igaz, hogy nincs mitől félni, mert úgyis minden másképp történik, mint ahogy eltervezzük, vagy szeretnénk. Mégis a legtöbben mindentől rettegünk: felkelni reggel, emberekkel találkozni, új helyekre elmenni, megélni a pillanatot, s kiélvezni azt.S kinek mi lehet az ijesztőbb? Változni, vagy változatlanul maradni? Reménykedni abban, hogy jobb lesz a holnap, aztán szembesülni vele, hogy mégsem az…