Tizenöt év egy zenekar számára sok idő. Bőven elegendő ahhoz, hogy megváltsák a világot, ahhoz meg pláne, hogy önmaguk martalékává váljanak. Hát, ha a világot nem is, de a magyar könnyű zenei életet Szűcs Krisztián és társasága egészen biztosan megváltották. Azon kevés nagyszerű hazai együttesek egyike a HS7, akik albumról albumra valami újat visznek a hangzásukba anélkül, hogy a megszokottól radikálisan eltérnének. Közben pedig igazolják, hogy vannak még hallgatható együttesek itt a Kárpát-medencében, nem csak a langymeleg és lélektelen Megasztárból szabadult naiv popperek állnak a rendelkezésünkre.

 

Ez persze egy sajátos ízt kölcsönöz a zenéjüknek, olyasvalamit, ami elidegeníthetetlenül „hevenyes”, sikerük pedig nagyban annak köszönhető, hogy oly sokan tudnak azonosulni ezzel az érzéssel. Az egyik legjobb dolog bennük pedig az, hogy ez az attitűd a koncertjeiken is minden további nélkül felfedezhető és pontosan ezért senkihez sem hasonlítható bulikat tudnak csapni.

 

Amikor utoljára láttam őket fellépni (szintén itt Szegeden a JATE-ban) egy kicsit távolságtartóak voltak, nem viccelődtek annyit, mint tegnap este. A hangtechnikai gyerekbetegségek persze akkor is adottak voltak, de ezt szépen lassan, a koncert előrehaladtával ki is küszöbölték – mint akkor. A fellépés apropója az idén ősszel megjelenő Dunabeat c. válogatáslemez, éppen ezért egy kvázi besztof szettre lehetett számítani. Ezzel ellentétben abszolút előtérbe helyezték az utolsó két album (legkiválóbb) dalait, talán csak három-négy régebbi szerzemény csendült fel két – szintén nagyszerű – új dal mellett. Aggódtam is, hogy ehhez mit szólnak majd a körülöttem ugráló emberek, de kellemesen kellett csalódnom, amikor a Paradicsom szövegét is kívülről fújta (azaz: kappanhangon kiabálta a fülembe) a mellettem tomboló férfiú. Persze lehetetlen mindenki igényét kielégíteni, képtelenség egy olyan koncertet összehozni, ahol mindenki személyes kedvence megszólalna, hiszen akkor talán még mindig ott lennénk.

 

Ettől függetlenül fantasztikus hangulatot sikerült teremteniük gyakorlatilag pár perc alatt, a negyedik szám környékére pedig már szinte bármit eljátszhattak volna, a közönség azért is megőrült volna. Ennek megfelelően még legalább tizenöt évnyi hasonlóan jó koncertet és persze még legalább ennyi ilyen jó albumot kívánok nekik. Boldog szülinapot!