{back}Vissza az előző oldalra

Malko Teatro-Az id?röl

Persze a bolgárok is a 21. században élnek, azért mégis ebben az el?adásban megmutatták a gyökereket, a balkáni gyökereket. Mindez arra jó, hogy kikapcsoljon egy picit a sokat emlegetett rohanásból. 


R
ohanni azt manapság kell, vagy legalábbis érdemes beállni a sorba. Kivétel és ez abszolút jogos kivétel, amikor színházba vagy moziba megy az ember.
Ez az el?adás keveri a hangokat, zenét és a szöveget, a fény és a sötét összhangját. Két szerepl? van a színpadon egy férfi és egy n?. A férfi zenél él?ben, különböz? hangszereket szólaltat meg, bolgár népi hangszert. A n? mesél egy történetet, ami már az elejét?l fogva olyasmir?l szól, amit els? nekifutásra nem igazán értek. De ez csak els? nekifutás, ugyanis az a közeg, amibe belekerül?k az nem teljesen szokványos, és még ha az is lenne, akkor is a két színész hangulatot és jelenlétet teremt. Egy csapásra ott vagyok a balkán pusztán, az erd?ben, tüzet gyújtottunk a nemzetségemmel vagy a törzsemmel, vagy a családommal és hallgatom egy kis töpörödött öregasszony meséjét az id?r?l és az elmúlásról.
A történet bolgár nyelven szólal meg, az elejét?l a végéig, középen egy kivetít?n sorról sorra le van írva magyarul nekünk, magyaroknak, az a szöveg, ami elhangzik a n? szájából a színpadon. Lüktet a zene, és a szöveg együtt. A bolgár nyelv szép és a mondanivaló is szép. Ha lehetne, el?kapnám a tollat és a papírt és írnám azokat a mondatokat, amik ebbe a történetbe elhangzanak, de majdnem illetlenségnek érzem. Az els? sorban ülök.
Olyan az egész, mint azok az id?k, amikor a mese, a legenda, a mágia uralta ezt a bolygót, és azt hiszem, aki ezt a hangulatot vagy akár csak ennek a gondolatát el tudja jutatni a néz?höz, az valami különlegeset tud.
A történet, amit hallunk ide-oda pattog a múlt és a jelen között, s?t  élet és halál között is, már amennyiben minden ember jöv?je a halál. A n? csecsem?korból kezdi mesélni a sztorit, mert az a csecsem?, akib?l kés?bb öregasszony lesz, állítása szerint élete minden egyes percére és másodpercére emlékszik. A férfi a színpadon a zenész, az öregasszony állítását nem nagyon tartja lehetségesnek. De azért végighallgatja az öregasszonyt. És az öregasszony mesél. Mesél erd?r?l, szarvasról, emberekr?l, törzsekr?l, azaz arról, hogyan telik az id?. Ha már szarvas, akkor nekem itt beugrik a magyar mondák közül a rege a csodaszarvasról. Érdekes, hogy a bolgárok is mágikus állatként tartják számon.
Vannak ismer?s gondolatok, miszerint az ember csinálja az id?t, ? méri, ? számolja, és ez valóban így is van, ha emlékszik az ember sok pillanatra az életéb?l valami végtelen hosszúnak t?nt, pedig nagyon rövid volt és fordítva.
A szöveg nagyon egyértelm?, de azt nem lehet tagadni, hogy egyben bonyolult is. Az el?adás alatt van, hogy úgy érzem magam, mintha filozófiaórák valamelyikén ülnék megint, miközben a fentebb említett tábort?z hangulatot sem veszítem el. Fura, hogy ez ilyen kett?s, és azon gondolkodom, hogy vajon ez mennyire szándékos az alkotók részér?l? Lassan egyébként választ is gyárthatok magamnak, én ezt érzem, a mellettem ül? Szerdahelyi Matyi meg valószín?leg valahogyan másképp gondolhatja.

Egy gondolat, ami nekem megmaradt bár le nem írtam, de ide most ideírom. A Történet elején, amikor a csecsem? az erd?ben ott lóg a fán a bölcs?ben, keresi az anyja. A gyermek elhatározza nem sír, nem jelez a n?nek, hogy merre van, mert ha az a sorsa hogy megtalálja az anyja, akkor az csöndben, hátat fordítva is megtalálja. Szóval a fontos dolgok akkor is megtalálnak bennünket az életben, ha hátat fordítunk neki, ha nem szaladunk utána?! Ez egy kérdés. Mindenki válaszolja meg maga.
A hold, a holdfény, ahogy megjelenik a színpadon az nagyon jó, azután a különböz? falra vetül? árnyékok gyönyör?ek és az érdekes és elgondolkodtató az, hogy lám-lám a modern technika ezt a performanceot, hogyan szövi át és egészíti ki. Bármennyire is t?nik nyálas ömlengésnek, de ahogy a technika ide be van állítva, az külön dicséretet érdemel.

Amib?l ez a performance készült az egy mágikus regény, Kerana Angelova tollából. A két színész, aki mindezt így megmutatja nekünk Hadzsikosztova Gabriella és Nikolai Ivanov. Innen még egyszer gratulálok. Az olvasónak, aki ezt most elolvasta, nem tudok mást mondani, csak azt, hogy ha alkalom lesz rá még, nézze meg, mert ez az el?adás nekem ezt mondta, neked meg teljesen mást fog üzenni. Azt gondolom ez a performance-ok lényege.

Varga Norbert