{back}Vissza az előző oldalra

Made in China

A Konfuciusz Intézet 2006-ban nyílt meg Budapesten, és azóta f? célja, a kínai nyelv, kultúra elterjesztése az országban. És igen, erre szükség is van, mivel Kína az elmúlt évtizedekben óriási er?kkel tört be a magyar piacra. 2010-ben, az intézet három újabb alintézetet nyitott az országban, Debrecenben, Kecskeméten, és sokunk örömére itt Szegeden.

A m?sor nagy érdekl?dés fogadta, már a kezdés el?tt fél órával tömve volt a büfé és az alsó szint. Az ünnepélyes megnyitót mondott az intézet igazgatója, és a szegedi központ vezet?je: Dr. Csernus Sándor (SZTE Böcsészettudományi Kar dékánja).
Kés?bb az est talán leglátványosabb produkciója a kínai sárkánytánc következett. Ez a számunkra talán furcsa hagyomány hosszú id?kre nyúlik vissza. Különböz? fesztiválokon adják el?, és mára a kínai szórakoztatás szerves részévé vált. A sárkánynak öltözött táncosok a közönség sorai között mozogtak, és derítették jókedvre a néz?ket. Az „ég? fáklya” tánc után láthattuk a legyez?s taiji harcm?vészeti bemutatót. A kínai kultúrában a legyez?re feszül? selyem a kínai elme rugalmasságát példázza. A megnyugtató taiji után a papírkivágó lányok tánca borzolta a kedélyeket. A papírkivágás egy hagyományos m?vészeti forma. Piros és fehér selyemb?l vágnak ki szebbnél szebb mintákat, és ezekkel táncolnak, ami gyönyör? látványt ad egy összehangolt koreográfiával. És ha még nem volt elég felf?tött a m?sor, következetek a harm?vészeti gyakorlatok. Ostor, kardforgatás, saskarom boksz, hosszú bot. Lélegzetelállító élmény volt látni ezeket a harcosokat, akik már gyerekkoruk óta szigorú, és kemény harci oktatást kaptak. Az este talán legszebb hangvilág el?adás az Égig ér? hegy citera játék, amely az egyik leghíresebb kínai népdal. A m?sor záró el?adásán ismét a fiatal lányoké volt a f?szerep, egy Új yangee táncot adtak el? egyéni stílusban, ez egy rítus náluk, és azért táncolják, hogy meg?rizzék testi és lelki egészségüket.(A m?sort a Heilongjiangi Egyetem M?vészeggyütese adta el?.)

Remek kulturális élményben volt részük a néz?knek. Én még most is elborzongok, hogyha rá gondolok, mekkora er? van ebben a népben, és hogy milyen széleskör? és megismerhetetlen hagyományokkal rendelkezik.

 

Marton András

 

Nézd meg a Galériánkat err?l a rendezvényr?l