Vissza az előző oldalra
Karnyóné a Pinceszínházban
Az eredeti szereposztás már teljesen a múlté. Minden szerepl? b?rébe új emberek bújtak.
Érdmes volt új cip?be önteni a darabot, hisz az embereknek nagy szükségük van manapság a nevetésre, a felh?tlen kikapcsolódásra.
Az összes karakter megformálásánál jelen volt a túlzás min?sége, de ez valahogy mégsem volt sok. Úgy érezhette a néz?, hogy a társulat tagjai megtalálták a titkos szérumot ahhoz, hogy végig lehessen nevetni egy egész órát.
Bár néhol voltak túlcsordulások. Például amikor Boriska rikácsolása már annyira fülsért? volt, hogy a néz?k felsóhajtottak amikor a franciás gavallér befogta a száját. Az azonban biztos, hogy ezzel „beírta” magát a néz?k emlékezetébe. A túlzások sorozatának volt köszönhet?, hogy az el?adás nem laposodott el -; ami azért igen fél? volt, mivel már a kezdésnél nagyon magas szinten képviseltette magát a komikum-.
Az el?adás nem futott be egy finom ívet, hanem végig egy szinten volt, ami nem feltétlenül jellentett problémát –legalábbis ebben az esetben-. Úgy érezhette a néz?, hogy a nyakába zúdítottak egy rakás rikácsoló szerencsétlent, de úgy, hogy tudjunk velük mit kezdeni.
A jöv?ben érdemes vigyázni a színészeknek arra , hogy attól, mert mindent megtesznek azért, hogy jól alakítsák a karaktert, az olyan alapvet? színászi attribútomokat nem lehet sútba dobni, mint például az érthet? beszéd; hiszen mégiscsak a szó a színész (egyik ) fegyvere.
Ahogy a rendez? fogalmazta meg a darabot; pajzán, zenés komédia. Igen pontos ez a jellemzés, hisz a darabban végig er?sen jelen van a sexus. Mindegy, hogy zoknival kitömött férfinadrágról, kivillanó keblekr?l és combokról, er?szakos testi közeledésekr?l, vagy akár nemi aktus imitálásáról van-e szó. Emellett a hiúság, a bugyutaság is er?s esztétikai értékekként jelennek meg a darabban.
Az egymás kárán való nevetés, a pénz és élvezethajszolás is a darab f?bb motiváló er?i közé taroznak. A legtöbb karakter „letisztázott” figura volt, akik tisztán egy-egy 
esztétikai min?séget képviseltek (franciás gavallér-hiúság) , de természetesen ott is megbújtak a háttérben más hátsó szándékok is ( pl. nyereségvágy). Ebben a darabban nem is annyira a nevek, mint inkább a karakterek megjelenése (ruha, smink, haj, kiegészít?k) voltak beszédesek.
Tisztába kell lennünk vele, hogy a komédia veszélyes m?faj, hisz itt szinte mindent lehet. Sokkal szabadabban a színészre van bízva, hogy mit hogyan mond és tesz. Azonban egy er?ltetett, vagy még nem eléggé kiforrt jellem, valamint a gyakorlatiatlanság kényes hibákat szülhet. Olyan hibákat, amikor a néz? szeretne nevetni, s érzi, hogy ez a színésznek is a célja, de egyszer?en nem megy és ett?l egyszer?en elkezdi szégyelni magát, a színész pedig kínosan evickél tovább a színpadon. Szerencsére azonban voltak olyan figurák, akik, már csak megjelenésükkel, egy-két gesztusukkal nevetésre húzták a néz?k száját.
A magyaros gavallért alakító Bánvölgyi Tamás találta el leginkább a darab hangulatát.
Az egész darab azzal a feladattal ruházta fel magát, hogy tükröt tarson az emberek elé; akik már körülbelül kétszáz évvel ezel?tt is hasonló motivációkkal élték mindennapjaikat és alakították életüket, mint manapság…
Azonban ez a tükör nem egy hétköznapi tükör, hanem egy igen rút és torz tükör, amelyen a rendez?, s még maguk a szerepl?k is görbítettek; az orrunk alá dörgölve az álcázott igazságot.
