Vissza az előző oldalra
Jó helyen, jó id?ben
.jpg)
Goldfrapp
Head First
Mute Records
38 perc
Értékelés: 8.0/10
A Goldfrapp azon kevés együttesek közé tartozik, akik nem csak mások hatásait szintetizálják a zenéjükben, hanem tulajdonképpen a sajátjukat is. Ha végigfutunk a diszkográfiájukon, könnyedén felfedezhetjük azokat az apró, de a végtermék szempontjából semmiképpen sem elhanyagolható elemeket, amelyeket egy-egy lemezükr?l átemeltek. Az alkotói folyamatuk általában valahogy úgy nézhet ki, hogy valami egészen újjal és radikálissal rukkolnak el?, majd végiggondolják, hogy mely alkotórészeket érdemes megtartani az el?z? lemez(ek) hangzásából. E folyamat eredményeképpen dinamikusan változott, változik a Goldfrapp hangzása, persze hogy milyen irányba az már egy másik kérdés.
Tény, hogy az els? három lemez komoly, rideg diszkója (vagy éppen trip-hop-ja) után egy kicsit megdöbbent? volt a két évvel ezel?tti Seventh Tree nyárias, szürreális és elképeszt? melegséget árasztó folktronikája, de az is egyértelm?, hogy Alison Goldfrapp-nek és Will Gregory-nak ez is elképeszt?en jól állt (annak ellenére, hogy talán nem születettek olyan meggy?z? dalok, mint el?tte három évvel). A fenti gondolatmenet alapján pedig egyáltalán nem meglep?, hogy a Head First – bár visszatért az együtteshez oly közeli szintipop világához – mégis kicsit érzelmesebb, emberibb lett.
De nem árulok tovább zsákbamacskát, kimondom kerek-perec: a duó ötödik sorlemezén egyik nagyszer? dal váltja a másikat, ami azért abból a szempontból igen csak komoly teljesítmény, hogy kevesebb, mint egy év alatt rakták össze ?ket. Ráadásul ez id? alatt még a Nowhere Boy c. film soundtrack-jén is dolgoztak.
A lemez összességér?l egyébként újfent elmondható, hogy a Goldfrapp-t?l nem szokatlan módon nem elég egyszer nekifutni. Ahhoz hogy a dalokról megfelel? képünk alakulhasson ki szinte kötelez? kétszer meghallgatni. Még talán azon szerencséseknek is, akiknek általában sikerül els?re megkedvelniük, vagy – épp ellenkez?leg – megutálniuk egy albumot. Erre leginkább azért hívnám fel a figyelmet, mert a Rocket bizony els?re egy kicsit jellegtelennek t?nhet, de ahogy egyre jobban megismerjük az összes többi dallal együtt, úgy exponenciálisan növekszik a rajongásunk szintje is. Persze, a Voicething utolsó hangjai után nyilvánvalóvá válik, hogy nem a Rocket a leger?sebb szám a Head First-ön, viszont mindenképp ott a helye a pörg?s Believer, az élettel teli Alive, a vibráló Hunt, a Satin Chic-et idéz? Shiny and Warm és a Dreaming mellett, amely utóbbit hallgatva rájöhetünk, hogy Madonna milyen hangzást szeretett volna elérni a Confessions on a Dance Floor-on.
Lehet – s?t biztos – hogy lesznek majd fanyalgók, akik majd azt fogják hangoztatni, hogy ez egy ócska egynyári lemez, amely csak arra jó, hogy meglovagolja az éppen aktuális trendeket. Nos, az ? figyelmüket felhívnám arra, hogy a Goldfrapp már jóval a szintipop revival el?tt aktívan tevékenykedett. Tény, hogy szerencsés id?szakban jelent meg a Head First, és valóban „trendinek” mondható az egész produkció, de ez legalább annyira szerencsés véletlen, mint hogy a tavasz els? napjaiban került a boltok polcaira ez a lemez.
Ajánlott dalok: Rocket, Believer, Dreaming, Hunt, Shiny and Warm, I Wanna Life
