Nagy izgalommal vártam az estét, hiszen nem minden nap találkozik az ember a kultúra olyan nagy alakjaival, mint Závada Pál, Radnóti Sándor, Várady Szabolcs, Szabó T. Anna, Kőrizs Imre vagy Mesterházi Mónika. A beszélgetést Mikola Gyöngyi kritikus, irodalomtörténész vezette. 

 

A Holmit 1989-ben alapították, az ötlet Kenedi Jánostól származik. Az alakulásnál szerkesztők voltak Réz Pál, Domonkos Mátyás, Pető Iván, Eörsi István és Fodor Géza. A rendszerváltás után, mint még sokaknak, megformálódott az igény egy új hangot adó irodalmi folyóiratra. A részleteket azonban máshogy képzelték el, ennek is köszönhető, hogy néhányan más irányba haladtak tovább és jöttek új emberek is. Radnóti Sándor szerint huszonegy év után sem ugyanazt a folyóiratot szerkesztik. Egy értékelés során míg ő a kritikai vonalat helyezte előtérbe, addig Réz Pál a tiszta irodalmat, a Holmit mint a Nyugat utódját hangsúlyozta. Réz Pál a folyóirat szerkesztője, részben az ő kedvéért alakult meg a folyóirat, hisz a rendszerváltás következtében elvesztette főszerkesztői posztját a Szépirodalmi Kiadónál. A líra-rovatot Várady Szabolcs szerkeszti, a prózát Závada Pál, és a kritikai részét Radnóti Sándor. 

 

A folyóirat nagyon erősen jelen van a kortárs irodalomban, komoly kánonformáló szerepe van. A szerkesztők céljuknak tekintik a hagyományok megőrzését és az új tehetségek felfedezését is. Nem az irányzat, nem a nemzedék számít, hanem a minőség. Igyekeznek lefölözni a kortárs írók színe-javát, komoly gondot fordítanak a szerzőkkel való kapcsolatápolásra, de cserébe a szerzők is hűek a folyóirathoz. Szabó T. Anna is ilyesmit fogalmazott meg válaszként arra a kérdésre, miért jó a Holminak írni. A Holminál nem fél megmutatni új verseit, valami olyan része lehet, ami nagyobb nála. Kőrizs Imre is a jó társaságot hangsúlyozta, de ki ne szeretne egy olyan csapatba tartozni, aminek tagja Bodor Ádám, Parti Nagy Lajos, Garaczi László, Kányádi Sándor, Kukorelly Endre, Varró Dániel, Tandori Dezső vagy Térey János - és még hosszan sorolhatnám. A szerkesztőbizottság tiszteletben álló tagjai közé tartozik például Göncz Árpád, Bodor Ádám vagy Nádasdy Ádám.

 

A szerkesztői gyűléseket Réz Pál otthonában tartják, hetente egyszer. Az átolvasott kéziratokat átbeszélik és demokratikus úton válogatnak, mi kerüljön be a következő számba. Az értekezleteket huszonegy év után sem tudják megunni. Meséltek egy alkalomról, amikor Réz Pál nélkül kellett összegyűlniük, annál savanyúbb és unalmasabb gyűlésben még nem volt részük. Úgy tekintenek rá, mint „irodalmi apukára”. Számos pályázatot is indítottak már, ahol kiemelkedő tehetségek tűntek fel. Az első ilyen a '90-es évek elején történt, amikor egy műfordítás pályázatot hirdettek. A rendszerváltás előtt rengeteg antológia és fordítás jelent meg. Sok író, mivel akadályozva volt saját művei kiadásában, műfordításból élt. A rendszerváltás után lecsökkent ezeknek a száma. Ezen a versenyen tűnt fel az akkor még gimnazista Varró Dániel és Tóth Kriszta is. Novella pályázatuk is sikeres volt, ez adott löketet Bodor Ádámnak, hogy a Sinistra körzetet novellafüzér formában írja meg, sikeres eredményt ért el Parti Nagy Lajos, Tandori Dezső és Békés Pál is. Tavaly a Radnóti-év aprójából írtak ki pályázatot, melyre három versfordítást kellett beküldeni, köztük egy olyat, amit Radnóti is lefordított. Itt új meglepetések nem tűntek fel, ám volt egy szellemes pályázó, aki a saját- a megtévesztésig hiteles-ógörög versét fordította le. A zsűri csak sok nyomozás után tudta leleplezni a kreatív művészt. 

 

A kritikai rovat sorsát Radnóti Sándor viseli a szívén. Régen a kritika arra az olvasóra épített aki már elolvasta az elemzett művet, ma megváltozott a helyzet. Annyi könyv jelenik meg egyszerre, hogy nem lehet abból kiindulni, hogy az adott művet már olvasták. A kritikák ma már nagyon eltérnek a művek megjelenésének időpontjától, valaha célkitűzés volt a legfrissebb kritikákat lehozni. Volt rá példa, hogy a kéziratot megszerezték a nyomdától, és a kritika hamarabb jelent meg mint az elemzett mű. Kevés a jó kritikus, nagyon szívós, kitartó munkát igényel, és a fizetés nem arányos a belefektetett idővel és energiával. Valaha a kiadó célkitűzése volt, hogy jól fizessen, ma már ezt sajnos nem tudják tartani. Radnóti hangsúlyozta, a kritika a szerző véleménye és nem a folyóiraté. Mindamellett szívesen segíti életre az erős, provokatív kritikát, persze csak ha nem övön aluli. Szívre és fejre mehet a célzás. Ez felpezsdíti a rovatot, hisz a támadót hívei, vagy akár saját maga is megvédheti, így izgalmas párbeszéd tud kialakulni.

 

Több emlékszám is megjelent a folyóirat életében, ilyen volt például mikor Vas Istvánról, Petri Györgyről, Mándy Ivánról vagy Fodor Gézáról emlékeztek meg. Ilyenkor róluk szóló visszaemlékezésekkel, nekik ajánlott művekkel tisztelegnek emlékük előtt.

 

Az este nagyon kellemes hangulatban telt, jó volt hallgatni a szerkesztők élménybeszámolóit, a költők felolvasásait. Zárásként egyik kedvenc íróm Závada Pál olvasott fel egy részletet egyik művéből, mely illett az alkalomhoz, mivel komoly szegedi helytörténeti utalásokkal volt fűszerezve a tőle már megszokott ízes stílusban.