Vissza az előző oldalra
Fragmentumok 1/2
Cat's Eyes
Broken Glass
Polydor
4 dal, 13 perc
9.0
Kamara popot kombinálni egy kis klasszikus zenével, s a hatvanas évek végi, hetvenes évek eleji, elsősorban rádióorientált könnyűzenével. Elég egyszerűnek hangzik, nem igaz? A Cat’s Eyes fantasztikus bemutatkozása azonban ennél egy kicsit több. Van benne valami, amitől döglik minden – légy, ember, sóbálvány. Egyszerre hat az észre, a szívre, s a lábakra. Megmozgat, s felpezsdít, miközben a Horrors frontemberének, Faris Badwan-nek a renoméja egyre csak dagad és dagad. Rachel Zeffira-val közös vállalkozásuk több mint egy ígéretes popteljesítményt. Ha áprilisban esedékes első albumuk hozza ezt a szintet (vagy akár meg is haladja azt), mindenképp ott lesz a helyük több év végi listán.
Alex Turner
Submarine
Domino
6 dal, 19 perc
8.0
Az igazat megvallva, Alex Turner-nek nem csak a majomkodás, a görbe tükör tartása áll – illetve megy – jól. Bizony nagyon is testhez álló a lírikus szerepe, ez az érdekes romantika. Ezt egyrészt bizonyította már a Last Shadow Puppets nevű hobbizenekarával, illetve az Arctic Monkeys harmadik lemezén is, másrészt pedig ezzel az EP-vel, mely Richard Ayoade (The IT Crowd) Submarine c. filmjének zenéje. Közel sem hibátlan munkáról van szó, ami azt illeti, kissé nehézkesen indulnak be a mechanizmusok, amiknek ilyenkor be kell indulni, s bár a katarzis elmarad, hat igazán kellemes, végletekig romantikus és hangulatos dalt kapunk.
Burial
Street Halo
Hyperdub
3 dal, 21 perc
9.0
Az ember azt hinné, hogy az elmúlt egy-másfél évben a dubstep, mint műfaj, némiképp kimerült. Ha legalábbis az olyan reformerekből indulunk ki, mint James Blake, vagy Jamie Woon, akkor ebben szinte biztosak lehettünk volna. De nem. Burial, a műfaj tulajdonképpeni koronázatlan királya, s egyik legtehetségesebb alakja három év után új dalcsokorral jelentkezett, s bebizonyította, az „ortodox dubstep-ben” bizony még bőven van életerő. Összességében elmondható az új szerzeményekről, hogy nem olyan élesek és ütem-orientáltak, mint William Bevan előző munkái, inkább a dallam került előtérbe, mindazonáltal semmi nem vész el abból a megszokottnak mondható érzésből, amit Burial zenéje vált ki.
Robin Pecknold
Three Songs
Szerzői kiadás
3 dal, 10 perc
8.5
Robin Pecknold, a Fleet Foxes frontembere és agya gondolt egyet, s közzétett három csodálatos dalt. Három dalt, amelyekből végül nem FF dalok lettek, de talán jobb is így. Egyik sem fogja megváltani a világot, arra mérget vehetünk, de hogy tíz percig kikapcsolhatjuk az agyunkat, hátradőlhetünk a székben, s a megfelelő életfunkciók fenntartása mellett tulajdonképpen semmi mást ne csináljunk, nos, arra ez a három dal bőven jó. Őszinte, intim pillanat ez művész és közönsége között. Merthogy kell ilyen is, ugyebár.
Burial & Four Tet & Thom Yorke
Ego / Mirror
Text
2 dal, 13 perc
9.0
Bevallom őszintén, a Burial / Four Tet / Thom Yorke kollaborációval egy titkos vágyam vált valóra. Amikor a 2009-ben megjelent Burial & Four Tet dupla A-oldalas kislemezt (Moth / Wolf Club) hallgattam, az jutott eszembe, hogy de jól is hangzana valami finom, éteri vokál ezeken a dalokon. Mondjuk Thom Yorke által. Alig két évre rá ez teljesült is. Ugyanakkor, ez a kollaboráció nem volt olyan nagy meglepetés, hiszen Thom mind William Bevan-nel (Burial), mind Kieran Hebden-nel (Four Tet) jó kapcsolatot ápol, mindkét művész készített már neki remix-et neki, s csupán idő kérdése volt, hogy az énekes mikor viszonozza a szívességet.
A legjobb ebben a koprodukcióban az, hogy mindhármuk kézjegye markánsan ott van minden egyes dalon, mégsem csömörlik meg az egyszeri hallgató, sőt, egy izgalmas szintézis jön létre, melyben Burial pattogó, éles dobjai, Four Tet dallamossága és táncolhatósága, no és persze Thom Yorke utánozhatatlan vokáljai kiegészítik egymást. Minden további nélkül el tudok képzelni egy közös albumot.
