Vissza az előző oldalra
Er?s indítás után mélyrepülés
A film indítása még bizakodásra adott okot. Egy hektikus forgalomban találjuk magunkat, ahol hatalmas a zaj, mindenki ideges és
ordibál, köztük egyik f?h?sünk, Sebi is. Ilyen állapotok között, elkerülhetetlen egy baleset, Sebi összeütközik egy másik idegbeteg sof?rrel. A heves szópárbaj és dinamikus kameramozgások helyett, azonban lassított képeket, és a hangok hiányát kapjuk a jelenetben. Érdekes megoldás, és akár még szórakoztató is lehetne a színészi játékkal, a szerepl?k grimaszaival, azonban ez a jelenet annyira elnyújtott, hogy nem sokáig leljük benne örömünket, és már várjuk, hogy újra felpörögjenek az események.
Ami így is lesz, megismerkedünk másik két f?szerepl?nkkel, Marilenaval és Raduval. Kezdetben azt is hihetnénk, hogy egy három szálon futó történetet fogunk látni, azonban hosszas felvezetés után kezdenek kirajzolódni a f?szerepl?ket összeköt? szálak. De a kapcsolatok, a múlt
felderítése, a karakterek megismerése nagyon fáradtságos és hosszadalmas feladat elé állítja a néz?ket, hiszen nagyon sok a titkolózás, hazudozás is a szerepl?k között. Igazi motivációikat, céljaikat valahogy mégsem ismerjük meg igazán, mindhárman sodródnak a történésekkel, a problémák meg egyre csak halmozódnak.
Egy ilyen realitáshoz h? filmt?l, pedig várhatjuk a megoldást, mindenki számára marad a kilátástalanság. A történet vége felé Marilena is rájön, hogy bizony ez egy ronda világ. A történet szempontjából jelent?s problémák, hogy sikerül-e Marilenanak kijutni Kanadába Raduval, vagy hogy mi lesz a sorsa Sebivel közös gyermekének, jelent?ségüket vesztik. Az egyetlen kérdés, ami megmarad bennünk, hogy vajon sikerül-e Marilenanak megoldani vizelési problémáit.
A film h?en mutatja be a kisemberek hétköznapjait, problémáit és végigköveti h?seinket a legjelentéktelenebb pillanatokban is, hiszen nem egyszer szerepl?inkkel együtt ülünk a Wcre is. Zavaros életüket bizonyos mértékig szórakoztató végigkövetni, a sok trágár beszólás is megadja a film hangulatát, viszont a sokszor ismétl?d? szituációk (pl. a mérn?k úr állandóan molesztálja Marilenat) és a kusza, sokszor mégis lapos cselekmény miatt mégsem tud m?ködni ez a korkép.






