Vissza az előző oldalra
ElKÉPeszt?k - A Playback Színház
Kiváncsian mentem el erre az el?adásra, a SZIN-en már láttam ?ket, de akkor sem sokat. Most odaérve a Millenniumi kávézóba a legteljesebb képet kaptam arról, milyen is az amikor ez a csapat igazán elemében van.
Az el?adás elején, elhangzott a bemutatkozás. A néz?k elfoglalták a helyüket, és felkészültek a kikapcsolódásra, másfél óra szokásos sznházi élményre. Hamar kiderül, hogy ez az els? ami borul, hiszen itt az lesz az el?adás, amit a néz? elmond a saját életéb?l. Ha van egy történeted, mondd el, legyen az szomorú, vidám, érdekes, meghökkent? és így tovább. A bátorság az El-Képeszt?k színház részér?l megvan- ezt azért hangsúlyoznám, mert már eleve az elképzelés, hogy egy el?adás olyan történetekr?l szóljon, ami a közönség saját bels? élményanyagán és érzésein alapul, izgalmasan hangzik. 
Sokan jöttek el erre az el?adásra, és most csak az a szabály létezik: mondd el a saját történetedet. Volt egy játékvezet?nk, és sok színészünk, akik azzal az elszántságal ültek ki a színpadra, hogy mindazt a történetet, amit kapnak, vissza tudják adni. A néz?k feloldódtak és jöttek a történetek, kiderült, hogy nagyon sok koncepció létezik a megjelenítés hogyanjára vonatkozólag. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy jól tartják azt a bizonyos tükröt az embereknek, akik a történeteiket mesélik. Nem egy séma alapján játsszák el, hanem többféle technikát alkalmaznak. A mesél?nek lehet?sége van kiválasztania ki legyen ? maga az általa elmesélt történetben. A játékvezet? kérdezgeti, hogy hogyan érezte magát akkor, amikor a történet megesett, milyen viszonyban volt a többi szerepl?vel. Azután gyorsan darab lesz bel?le, miután a játékvezet? elmondja a színészeknek milyen játszási technikával adják vissza a sztorit. Nincs túl sok id? átgondolni egy-egy helyzetet, mégis hátborzongatóan jól visszajön, amit el?tte halottunk egy néz?társunktól. A történetek, nagyon beleillenek a színpadi verzióba, s?t annyira ügyesen dolgoznak a színészek, hogy játékuk nagyon sok jelentés többletet ad az eredetinek.
A történet eljátszása után, az eredeti élmény átél?jét a játékvezet? megkérdezi, hogy milyen volt visszanézni. A válaszok szerint többnyire hasonló ahhoz, amit akkor érzett. Megdöbbent? számomra, hogy hallom a sztorit, azután látom a színpadon megjelenítve és még nekem is átsüt a színpadi verzióból az, amit a történet mesél?je átélt.
A színpad bal oldalán szintetizátorral és fejhallgatóval ült egy srác, egy-egy történet színpadi megjelenítésekor zenei aláfestést is hallottunk.
Az el?adás során néha néma csönd keletkezik. Várjuk az újabb történetet, f?leg a színészek. Egy er?sebb után a néz?k sem mernek megszólani, nem tudni miért, talán mert azt gondolják, hogy ugyan volna nekem egy történetem, de az biztos gyengébb annál, mint amit az el?bb láttunk.
Persze azért jön egy újabb, és még egy. Az emberek is egyre többen lesznek benn a klubteremben.
Amikor elfogyni látszanak a történetek, újabb módszer jön, ami nagyon hatékony. A feladat, a közönség számára az, hogy üljön oda mindenki valamelyik teremben lév? ismeretlenhez, és mutatkozzon be és meséljen el egy történetet neki a saját életéb?l, aztán pedig fordítva. Így is történik, megismerkedtem egy lánnyal és elmesélt nekem egy sztorit , majd én is elmondtam neki egyet. Ennek a dolognak az értelme, hogy legyen mit mesélnünk a színészeknek, illetve nem árt aktivizálni bennünket néz?ket. Valóban ezután van sok újabb mesélnivaló, persze csak a sajátodat mesélheted el még így is, hangzott el a játékvezet?t?l. Ebben a pillanatban jöttem, rá, hogy annyira a pillanat szüli meg az itt történteket, és annyira sajátos a playback színházasok gondolata, hogy visszajátszani, leírni egy cikkben a történeteket nem lehet. Minden el?adásuk más lesz, sosem ugyanazt a történetet kapjuk.
Ahogyan a halál és elvesztett barát fájdalmát, egy életvidám kislány történetét jeleníti meg a társulat, az nagyon er?s. Az a fájdalom megjelenik fizikai valójában kis gonosz visszataszító er?ként, gnómként az életvidám kislány hívogatásának ellenpontjaként, a legmagasabb szakállas srác személyében. Hangsúlyoznám ez a megjelenítési mód, vagyis az ötlet maga 3 perccel ezel?tt született, nem lett megrendezve már hetekkel el?re. Ugyanez van azzal a vacsorával, amit szeretetb?l és gondoskodásból adna egy lány a párjának. Fizikai valójában mosolygós, csupa szeretet lány szalaggal, masnival átkötve. Ha túl sok a szerepl? szerepösszevonások vannak, részeg fiatalokat egy ember játszik, nincs túljátszva a részegség, abszolút hiteles a dolog. És még egy: eltévedni a hegyekben, játszva. Egymás utáni egymondatos szövegek, pontosan kifejezve mit érzett az, aki eltévedt.
Nem tudok másképpen beszélni az Elképeszt?k Playback színházról, mint csapatról. Lejön abszolút a színpadról, hogy szeretik egymást és odafigyelnek egymásra. Nagyon szép és becsülend? az összhang, amivel a színpadon rendelkeznek. Más emberek történeteit játsszák el, hozzáadva nagyon sok pluszt. Félelmetes érzés lehet rájönni egy történet elmesélése után annak, aki megélte azt az élményt, hogy valójában mi volt a történet, az érzés értelme. Nem szokta kívülr?l látni magát az ember, mondhatni minden embertársaiddal való interakciódban magad vagy a sz?r?, az érz? és cselekv?.
Rengeteg humor van egyébként az el?adásban és a játékvezetésben is, mi néz?k is beszállunk a humorbonbonba, érdekes hozzászólásokkal. Valószín? másképp nem is lehetne interakciót kiépíteni.
Összefoglalásképpen kapunk egy tablót színészekt?l arról, hogy milyen történetek voltak ma. Csak egy mondatban, csak egy mozdulatban, mindenkit?l, minden történetb?l, mint a tabló képeken. Ezzel vége az el?adásnak. Kíváncsi leszek a k?vetkez? El-képeszt?k ilyen alkalmára is. Legközelebb el fogom mondani a történetemet, ami szeretnék t?lük viszontlátni.
