{back}Vissza az előző oldalra

Boldog-szomorú dal Mozartról

forrás: http://www.facebook.com/alterra.regi.zsinagoga

A 2010-es Örökségnapok keretében megrendezésre kerülő programsorozat részeként a szemfülesek ingyenesen tekinthették meg a Kosztolányi Dezső színház vendégjátékát a Régi Zsinagógában.
 
Pozsgai Zsolt kétszereplős drámája Mozart halálának éjszakáját dolgozza fel. A feleségével együtt töltött utolsó órákba egész közös életük belesűrűsödik, a távozó ugyanis a megtisztulás nem épp mindennapi formáját választja. A félrelépések meggyónása helyett kegyetlen játékra kényszeríti feleségét: sorra véve kalandjait, szerelmei szerepét osztja Constanze-ra, az ekképp megformált történet viszont korántsem áll meg megismerkedésük pillanatánál… de a sebek könyörtelen feltépése és okozása sem marad egyoldalú.
 
A díszletet mindössze négy fekete sámli, egy fehér lepel és tiszta, fehér fény alkotják, a több tíz szereplőt csupán két színész (Erdély Andrea és Mikes Imre Elek) jeleníti meg, a hasonló előadásoknál rizikós erőltetettségnek és követhetetlenségnek azonban nyoma sincs. Kapunk viszont helyette gördülékeny színváltásokat, és mindkét értelemben könnyfakasztó jeleneteket. A történet szép ívet jár be: az egyik percben még fekete humorba hajló gúnyolódással vesznek egymástól elégtételt, a rákövetkezőben pedig a majd’ mindenki számára ismerős egymás máját tépő héjanásznak lehetünk szemtanúi. Bebizonyosodni látszik, amit mindig is sejtettünk: a két embert szorosan egymáshoz láncoló, elemi erejű összetartozás nem feltétlenül (sőt, talán legkevéssé) a kölcsönös szerelemből táplálkozik. És hogy ennek ellenére mégis mennyire eltéphetetlen egy ilyen kapcsolat, mi sem mutatja jobban, hogy alapjaiban még az sem tudja megrengetni, ha az egyik fél még halála után is képes megcsalni a másikat…
 
Sajnos a társulat csak néhány napig vendégeskedett Szegeden, de aki valódi tömör-tömény színházi élményre vágyik, és nem riad vissza attól, ha igazi kiképzésnek teszik ki idegszálait a térdcsapkodós kacagástól kezdve a lúdbőrzésig bezárólag, az legközelebb október 4-én az anyaszínházban megtekintheti a Boldog bolondokat.
 
Kiss Orsolya