Vissza az előző oldalra
Betekintés egy feln?tt játszótérre
A Maladype Színház hétf? este immáron harmadik el?adását hozta el hozzánk Szegedre. Jóles?en konstatáltam, hogy a néz?téren nem egy ismer?s arcot fedezhettem fel – nem lep meg, aki egyszer ráérez a Maladype ízére és megtanulja olvasni azt a különös nyelvezetet, amit játékuk képvisel, nem csoda, ha aztán nem tud szabadulni és még többet szeretne kapni bel?le. Akinek pedig ez volt az els? Maladype - el?adása, az szintén jól döntött: az Übü király volt az eddigiek közül az, amelyik a leginkább alkalmas arra, hogy másfél óra alatt meghódítsa a néz?i szíveket határtalanul intenzív, lendületes játékával, mely telis tele van sz?ve káprázatos, néhol könnyfakasztó humorral és bravúros improvizációval.
A produkciót ráhangolódásként a színészek által prezentált Hofi-Koós Macska duett izzította fel megfelel? h?fokra, hogy aztán rögtön Übüék otthonába csöppenjünk. Übü király univerzuma a terem felét beterít? hatalmas, újságpapír-bálákból álló képzeletbeli Lengyelország. Itt él Übü papa, ez az infantilis, abszurd, megfellebbezhetetlenül nagyravágyó figura, aki nemes egyszer?séggel elhatározza, hogy nagyon sok pénzt fog szerezni nagyon rövid id? alatt – megöli az uralkodót és a helyére lép. A hátborzongató az, hogy ez pont olyan könnyedén sikerül neki, ahogy azt elképzelte.
A tipikus puccs-történet a rajzfilm, a stand up comedy és a szóvicceket abszurd humorral a végletekig kiaknázó show különös 
keverékeként tárul elénk (L'art pour l'art-on nevelkedettek el?nyben). Ehhez adódik hozzá Übü papa nonszensz karaktere: undorító, zsarnoki, kegyetlen, vérszomjas, emellett gyáva és bevallottam semmi egyéb nem vezérli, mint a pénzszerzés. Valamiért mégis képtelenség utálni – van benne valami a kisgyerekek egyszer?, kegyetlen ?szinteségéb?l - ösztönös kegyetlenségéb?l, és a tudatos uralkodó vérszomjából; talán ez a kombináció teszi megállíthatatlanná. No meg persze az, hogy a többi szerepl? sem mindennapi figura: ugyanúgy kicsinyes, egysíkú célok által motiváltak, eközben valamiféle végtelen naivitás lengi körbe ?ket.
Az alapjaiban bizarr darabhoz zseniálisan passzol a díszletezés: a rengeteg újságpapír, néhány olló, hurkapálca, madzag elegend? ahhoz, hogy az animációs filmeket megszégyenít? effekteket produkáljanak, emellett természetes közeget nyújt az improvizációnak, ami a Társulat alapvet? eszközéül szolgál. Ebbe beletartozik a kiszámíthatatlan, kívülr?l érkez? hatásokra (klasszikus példa a néz?téren megcsörren? mobiltelefon) való reakció is – azon túl, hogy remek humorforrás, érezhettük, hogy mennyivel természetesebb, mint figyelmen kívül hagyni – hatástalanítja, bevonja az el?adás univerzumába, ahelyett, hogy hagyná, hogy megbontsa azt.
Übü király véresen komoly története egy játszótéren lezajló könnyed délutáni játékként tárult a szemünk elé, a legkevésbé sem irigy játszótársakkal: minket, néz?ket is örömmel belevontak. Veszélyesen kicsinyes nagyjellemekkel mókázhattunk a feln?tt játszótéren – nap mint nap érezhetjük, hogy abszurditásával együtt ez nagyon is közel áll a valósághoz.
A fogadtatásról röviden csak annyit, hogy a sz?nni nem akaró vastaps után néz?k és színészek egyaránt felvillanyozott arccal hagyták el a termet, és biztosra veszem, hogy nem csak az én fejemben fordult meg, hogy vajon hogy fogom kibírni a következ?, ?szi el?adásig.
Nézd meg a Galériánkat a rendezvényr?l.
