Vissza az előző oldalra
BEST UFF L'ART POUR L'ART
Az el?adás után volt alkalom arra, hogy én és a társam feltegyünk néhány kérdést a társulatnak. Íme az interjú itt elolvasható.
Szegeden járt az Ifjúsági Házban az országszerte híres L'art pour l'art Társulat, azért, hogy a szegedi közönség is testközelb?l megismerkedjen az abszurd humorral. A közönség zsúfoltságig megtöltötte a termet, és amint elkezd?dött az el?adás nyomban elindult a végig tartó nevetés, olykor már könnyeket csalva az emberek szemébe. De nincs is jobb annál, ha már annyira nevet az ember, hogy közben sírva is fakad. Remélem ebben egyetértetek velem!:)
A néz?k között a különböz? korosztályokból a tizenévest?l az id?sebbekig kíváncsiak voltak a produkcióra, s ha körbe tekintettem csupa mosolygós arc nézte figyelmesen a színpadon történteket.
Furcsa, de egyben jó érzés, s elgondolkodtató az, hogy a fiatalabbak és az id?sebbek is találnak közös pontot, programot, amiben mindannyian egyszerre, egy helyen érezhetik jól magukat. Az el?adás sajnos „gyorsan” véget ér. Az el?adás után volt alkalom arra, hogy én és a társam feltegyünk néhány kérdést a társulatnak. Ime az interjú itt elolvasható.
- Honnan merítetek ihletet? Hogyan alakultak ki a karakterek, mármint a régi Beseny? családos karakterek? A mostani újabb ötletek, hogyan születnek?
Laár András: Eleve úgy kezd?dött a dolog, hogy a Dolák-Saly Robi, meg én iskolába jártunk, mindketten másikba, és érdekes módon mindkett?nkre azt mondták a tanáraink, hogy mi vagyunk az osztály bohócai. És ? is 17 éves korától, meg én is mindenféle marhaságokat írtunk, amikb?l ezek kés?bb kisültek. Akkor összetalálkoztunk egy kicsivel kés?bb, a Zsolttal, meg a Mónival, és ? róluk is kiderült, hogy nem normálisak. Ráadásul a Móni rettent? sok jelenetet ír, ? a legtermékenyebb. Aztán természetesen a Zsolt se teljesen komplett.
Peth? Zsolt: Mib?l gondolod?(nevet)
L. A.: Sejtem. (nevet) Végül is minden figurának megvan a maga története. Boborján, az egy kutya, a Beseny? Pista bácsi az egy embergy?jtemény. Zsolti te is mondjál valamit.
P. Zs.: Igen így történt. Emlékszem ott voltam, így ahogy az Andris mondja. Móni, te is mondjál valamit erre.
Szászi Móni: Én a kádból merítek ihletet.
P. Zs.: De a Zigóta, hogyan alakult ki?
Sz. M.: Hát, a hímivarsejt találkozott…
L. A.: A petesejttel és elkezdenek osztódni…
Sz. M.: Igazából az úgy lett, hogy amikor bekerültem a Társulatba, akkor kellett valamilyen figura. A „n?nek” a két ellenpólusa jutott eszembe, a kislány meg a n?ci. Az egyik a Zigóta, a másik meg a Kanca. ?k végül is pillanatok alatt megvoltak, aztán szépen tovább értek a színpadon, amennyire t?lük tellett. Okosabb egyik se lett, de nem is ez a lényegük.
- És a nagypapa meg Boborján?
Dolák-Saly Róbert : (nagypapa-hangon): Én akárhova megyek, az mindig arra járok. Sose máshol.
-Tökéletes. (a riporterek nevetnek. Több riporter van, legalább kett?) Miért nem lehet ezeket a figurákat többet látni tévében?
D. S. R.: Azért mert az, aki ott dolgozik, az nem akarja.
- Pedig ez milyen jó.
D. S. R.: Hát az a helyzet, hogy mindenki ugyanezt mondja, bármerre járunk az országban, bárhol lépünk fel. De amit ?k mondanak, azt nem hallja az a bácsi, akinek az lenne a dolga, hogy teljesítse ezt a kívánságot, mert messze van az emberekt?l. De ha hallaná, gyanítom, hogy akkor is úgy döntene, hogy nem, mert hát ? úgy döntött.
- Pedig annyira emlékszem, mikor kisebbek voltunk, szilveszterkor mindig néztük, a m?soraitokat és nagyon jó volt. Most meg így neten lehet visszanézni.
D. S. R.: Ha a neten nem lennénk, akkor maximum az emlékekben lehetne felidézni a Társulatot, de a youtube például kicselezte az irigy „szakember” bácsikat, mert a közönség annyiszor néz meg bennünket, ahányszor akar. És úgy t?nik, hogy az az „annyiszor”, az nagyon sok.
- Ez az el?adás, mennyire random, mennyire improvizáltok bele?
L. A.: Hát szerintem 15 és 30%.
- Magyarul nem mondható meg hogy mennyi.
L. A.: Hát, nem ez ingadozó. 30%-nál már felszisszenek, 15-nél meg még nem érzem jól magam.
- És imprózásban számít az, hogy kiszúrj azzal, aki melletted van?
P. Zs.: Tudtommal ma 21%-ot improvizált András, mert nekem van egy improvizátorom, ami méri. A Robi 23-at.
L. A.: Több volt az annál, mert a Robinál pont nem néztél oda.
P. Zs.: Ja, és akkor kilengett nagyon? Mindegy, átlagban 27%-ot improvizál a Robi.
L. A.:Mennyit szoktatok játszani ebb?l az el?adásból?
D. S. R.: Volt, amikor kevesebbet játszottunk, persze ez arra az id?szakra vonatkozik, amir?l beszélek, mert amióta sokszor játszunk, azóta már gyakrabbak az el?adásaink, nem, mint régen, amikor még nem. (nevet)
-Hát ez nagyon diplomatikus.
D. S. R.: Te diplomatikusnak mondanád? (nevet) Nézd, én se mellébeszélni, se hazudni nem akarok.
P. Zs.: Az igazságot mondod.
D. S. R.: Hát igen, ami igaz, az igaz.
P. Zs.: - Ami nem, az pedig nem.
D. S. R.: Ahogy telt az id?, úgy múlt.
-És meddig lehet akkor ezt csinálni?
L. A.: Hát ez az.
D. S. R.: Hát erre gondoltam én is. S?t mindannyian rájöttünk erre.
L. A.: Amíg lehet, csináljuk, mert amikor már nem lehet, nem csináljuk.
D. S. R.: Igen. Hiszen akkor már fölösleges lenne er?ltetni. Számtalan példa van erre a m?vészeti életben, például a mienk is az lesz, ha majd megtörténik.
P. Zs.: Ezt meg kell értenie mindenkinek. Ha már nem lehet, akkor lesz itt az ideje.
D. S. R.: A dolgok vége jelzi azt, amikor az már nincsen, amir?l szó van, beleértve azt, amir?l beszélünk.
-És akkor nekem van egy buta kérdésem. Nem is annyira buta…
L. A.: De.
(Mindannyian nevetünk.)
L. A.: Már a bevezet? se volt túl okos.
- Arról kérdeznék én, hogy van-e abban valami, ha nekem sokan azt mondják, hogy a L’art pour l’art az olyan amilyen, de valahol az angol humor felé is húz?
D. S. R.: Hú, bele nyúltál a darázsfészekbe, mert erre kényesek vagyunk.
- No, azért kérdeztem
D. S. R.: Semmi közünk az „angol humorhoz”. Ráadásul sokan keverik az angol humor kifejezést azzal a dologgal, amit az angol Monty Python csoport csinál. Pedig az az angol humornak csak egy szelete. A weboldalunk kezd? oldalán tisztázzuk, hogy miért NEM angol humor a mienk, nyugodtan olvassátok el. Mi magyar abszurdot írunk és játszunk. Bevallom, amikor a L’ar pour lar’t Társulat elindult, akkor én még évekig nem is hallottam a Monty Python csoportról.
L. A.: Figyelj a Robi, meg én nem is tudunk angolul. Hát, egy picit elpötyögünk angolul, de az nagyon kevés ahhoz, hogy angol humort játsszunk.
D. S. R.: Az angol humor tudtommal, annyit jelent, hogy fanyar humor. Tehát semmi köze nincs az abszurdhoz. Angol humor a Benny Hill is, és mi köze van az abszurdhoz?! Semmi.
L. A.: Van olasz abszurd. Német abszurd.
L. A.: És van magyar abszurd. És mi magyarok vagyunk, és magyar abszurdot játszunk.
P. Zs.: És a magyar abszurdnak van hagyománya.
L. A.: Karinthy, Örkény.
P. Zs.: Alfonzó.
-Akkor azt is lehet mondani, hogy ebb?l a hagyományból merítetek?
D. S. R.: Melyikb?l?
-A Karinthyisból?
D. S. R.: Ja, hát az más. Olyan értelemben merítünk, hogy kinyitotta az agyunkat. Karinthy szerintem mindegyikünknek valami hasonlót jelent, mert forradalmi volt azáltal, hogy mindig szokatlan megoldásokat kínált. A poén-mechanizmusa teljesen sajátos volt, olyan összefüggéseket tárt föl, amire nem számított az akkori olvasó. Nagyon izgalmas olvasmány.
P. Zs.:Valljuk be, hogy a Karinthy hülye volt. (nevet)
L. A.: Hülye volt, viszont lopni nem loptunk t?le, tehát semmi ötlet nincs átemelve. Az, hogy merítünk, az nem azt jelenti, hogy lopunk, hanem a lelkünk merített Karinthyból, tehát gyarapodtunk általa.
P. Zs.: Viszont adtunk neki! (nevet)
(A társulat nagyon nevet, és a riporterek is.)
P. Zs.: Nagyon sok mindent fel lehet fedezni Karinthynál, sok l’ar pour l’art-os elemet.
L. A.: Jaj, de hülye! (nevet)
(Szászi Móni, Peth? Zsolt és Dolák-Saly Róbert is nevet)
A riporterek megköszönik az interjút.
