Vissza az előző oldalra
Besh o Drom a JATE Klubban
Azért írom, hogy szokatlan, mert a Jatéban általában hétköznapokra szoktak koncerteket szervezni, lévén a más városokból érkez? egyetemi hallgatók nagyrésze csütörtökön-pénteken megy haza, így f?leg a szegedi egyetemisták és a hétvége kezdetét ünnepl? középiskolások maradnak, mint közönség. Ezt az elméletemet alátámasztották a tapasztaltak, s?t, a Besh o droM koncerteken szokásos tömött táncparkett helyett meglepetésemre csak többé-kevésbé zsúfolt táncparkettet találtam, mivel ugyanezen napon a potenciális közönség nagyrésze vagy a Bölcsészbálon, vagy a Fogtechnikus Bálon múlatta az id?t. Ezt az elején azonban még nem sejthettük.
Békésen iszogatva vártunk barátaimmal a kezdésre, körülbelül fél órát, majd az els? szaxofonmelódia hallatán, akár katonák a parancsszóra, felpattantunk és beszaladtunk a tánctérre. Rövid hangolás után - mely hangolást egyébként táncolható masszává sikerült összegyúrni, csak a hangtechnikusi pult felé mutogató zenészek láttán lehetett kikövetkeztetni, hogy éppen mi folyik - megkezd?dött a koncert maga. Az els?, sokakból kiabálást és tenyerek heves összecsapkodását kiváltó szám a Román Swing volt. Még azok is, akik nem ismerték, felsikoltottak annál a résznél, amelyik a Mission Impossible cím? (egyel?re) filmtrilógia témáját dolgozta fel. Ezután a következ? tapsvihart az énekesn? színpadra lépése váltotta ki, és ha énekl?s szám jön, azt sokan ismerik, és valószín?leg énekelni fogják, és ennek örültek. „Ha megfogom az ördögöt, a ládába zárom, mennél jobban fickándozik, annál jobban vágom!”
A zenés blokkok közti szünetekben, mintegy hergelés gyanánt, újra és újra elhangzott valamilyen utalás a legnépszer?bb, Tortapapír címet visel? dallal kapcsolatban, s?t, egyszer-kétszer részleteket is játszottak bel?le, például így:
Zenész: Akarjátok hallani a Tortapapír dobját?
Közönség: Igeeeeen!
És hallhattuk a Tortapapír dobját. Meg egyszer a szaxofontémát is. Ez a módszer hatásosnak bizonyult, a hullámokban ürül? tánctér ugyanis újra és újra feltölt?dött 
slágerre éhes hallgatósággal. A körülbelül másfél órás koncert végére mindenki kell?képpen megfáradt az önfeledt ugrálásban, hiszen a Besh o droM zenéjére ez a legkézenfekv?bb táncforma - bár volt szerencsém néhány egyedi mozgáskultúra megnyilvánulásához is -, és ekkor érkezett el a várva várt pillanat. Hirtelen a semmib?l, sötét sarkokból és lányvécékb?l, és még további rejtélyes helyekr?l el?teremt?dött annyi ember, hogy megtelt a táncparkett, és egy szájként ontották magukból a lovári halandzsát, duj duj desuduj, majd egy testként estek össze a szám végeztével. Meghajlás, visszatapsolás, ráadásként pedig a másik közönségkedvenc dal klezmer-szer? kezd?hangjai váltották ki a „namégegyszerutoljára” érzést a pilled? közönségb?l. Meggyújtom a pipám, kezdte az énekesn?, és vele együtt a tömeg, majd Gy?r?m az ujjába-jába, folytatta az énekes, és vele együtt a tömeg, mindenki szökdécselt és kiabált és tapsolt, és mindez kívülr?l félelmetesen nézhetett ki.
És pont ez az az utánozhatatlan érzés, mikor többtízen-százan-ezren ugrálnak egyszerre és éneklik ugyanazt a népdalt, ami miatt legalább egyszer az életben mindenkinek el kell mennie egy Besh o droM koncertre.
Bódi Bettina
Nézd meg a Galériánkat err?l a rendezvényr?l.
