Vissza az előző oldalra
Az amerikai hercegn?
A magyar változatot a Gólem Színház viszi színpadra, Borgula András rendezésében. A f?szerepeket Székhelyi József (az apa) és Scmied Zoltán (a fiú) játszák.
A cím hallatán én abszolút egy kés?-romantikus szerelmi szálakkal túlcifrázott darabra gondolnék- halállal, könnyekkel és hasonlókkal. Ha jobban nem is nézünk utána a darabnak akkor nagy a „csalódás”- már az els? öt percben világossá válik hogy nincs szó romantikáról és hercegn?r?l se nagyon. Annál inkább egy apáról és fiáról akik teljesen mást akarnak a holnaptól. Egy lecsúszott király harca a trónörökössel aki filmet forgatna apja életér?l fénykorától a bukásig. Ehhez viszont szükség lenne a királyra is- de ? nem vállalja.
Rendkívül érdekes a színpad berendezése, az ugyanis a játszótér körülbelül felénél megtörik és nagy szögben megemelkedik. Valami láthatatlan fal húzódik a két tér között- szétválasztja a múltat és a jelent, mesél?t és játszót. A csúcsnál lév? trón sem véletlen került a helyére, hisz az akarva-akaratlanul csúszkáló színészek nehezen jutnak fel a magaslatra ahonnan úgyis csak lefelé vezet az út. Nem hanyagolható el a színészek alakításai sem; Székhelyi József mély brummogása és Schmied Zoltán feszült kett?se meghozza az eredményt- ügyesen játsszák túl a jelentéktelen jelmezeket és a néha kissé hosszúra nyúló monológokat.
Mert magára a kibontakozásra bizony várnunk kell- az els? felvonásban kissé hosszúra nyúlik a probléma felvázolása amit a másodikban igen gyorsan meg is oldanak. Ez biztosít egy határozott ( és sorsszer?en tragikus) véget, ami megteszi a hatását a közönség soraiban ül?knek: mikor feloltják a lámpákat nem egy ember arcán látszik a meglep?dés, a kérdés, hogy „úristen már vége?”. És igen, vége. Nincs kasszasiker? film, nem lett senki sztár, nincsenek celebek, nincs szó pénzr?l se k..vákról. Az egyik korszak megfojtja a másikat.
Valahogy mégsem tudok leragadni a drámai megközelitésnél. Szinte végig átfogja a darabot a gúny és az irónia egy nem túl direkt változata ami miatt a félmosoly ott ül az arcomon. Nem mindig értem hogy miért- (talán azért is, mert nem csak kívülállóként néztem)- de van benne valami megfoghatatlan báj, az idétlen topogásokban, vagy a freddyboyos párbeszédekben.
A színészek remekül kiegészítik egymást, mesteri, hogy a végén egymásnak is meghajoltak. Hiába, nem esik messze a fa az almától.
Ajánló:
Ajánló:
