Vissza az előző oldalra
A mi Hőseink
„Aki velünk van, az felteszi…” zúzták a Hősök, és sokan feltették. A kezüket. A Sub Bass Monster után fellépő Hősök a kemény vonalas hip-hop képviselői. Valamikor még nagyon régen, volt egy ismerősöm a középiskolában, aki az igazi rapper stílust képviselte. Nála „rapperebb rapperrel” azóta sem találkoztam, és annak idején ő mutatott nekem néhány hasonló együttest. Ugyan nem váltam a műfaj követőjévé, de az óta is minden tiszteletem a stílus előadóinak. A hip-hop kultúra hihetetlenül összetartó, amit mi sem bizonyíthat jobban, mint a Hősöket támogató sok-sok előadó. Hogy mást ne mondjak, még Sub Bass Monster is beállt hozzájuk egy szám erejéig. A közönség pedig fantasztikus. A kéz nem csak egy szám erejéig maradt fenn, hanem szinte egész koncerten. Sajnos nem volt még szerencsém az együttes dalaival komolyabban megismerkedni, pedig ez fontos lett volna a buli szempontjából, mert így a pörgős szövegből nem sokat értettem. Pedig a hip-hop lényege éppen ez. De sebaj, abban biztos vagyok, hogy fogok még találkozni velük valahol, addigra felkészülök majd belőlük, és én is nyomulhatok az első sorban.






