Vissza az előző oldalra
A Beszél?
Szécsi Jusztina: El?ször is szeretnék gratulálni a Filmszemlén elért sikerekhez, bár gondolom ezt már el?ttem is sokan megtették. Én még a Szemle során láttam a Bibliotheque Pascalt…
Hajdu Szabolcs: Akkor te szerencsés vagy, mert ott celluloidon láthattad, ami ugye sokkal jobb min?ség, mint ezek a digitális kópiák.
Sz.J.: Igen, igen, teljesen más élmény volt. Az els? benyomásom az volt, hogy ez egy nagyon más film, így a kortárs magyar filmekhez képest. Szerintem ez egyrészt azért lehet, mert filmnyelvileg egy nagyon m?vészileg kivitelezett és stilárisan is egy igényesen megkomponált m?, ugyanakkor tartalmilag is érdekes meg izgalmas. Szóval ez a kett? így nem megy egymás rovására, hanem inkább kölcsönhatásba lépnek egymással. Szerinted ez mennyire helyénvaló megállapítás?
H.Sz.: Nyilván én vagyok az az ember valószín?leg, a Földön él? hat milliárd ember közül, aki a legkevésbé lát erre rá, amit létrehoz… Az biztos, hogy abban a pillanatban én nagyon sokat foglalkoztam a forgatókönyvvel a forgatás el?tt. Mindenhol átírtam, iszonyú sok irányba elmentem vele, nem tudom, hány verziót írtam véglegesre, és nem találtam rajta fogást. A forgatás els? napjaiban pedig kétségbe voltam esve, hogy ebb?l most mi lesz, így hát semmi másra nem hagyatkoztam, csak az ösztöneimre. Mindent kitöröltem, ami addig a filmr?l összeállt az agyamban, mert már túl sok minden volt benne… Tehát ezt körülbelül úgy kell elképzelni, mint amikor fogsz egy vízzel teli üveget, hirtelen lefordítod és nem jön ki az a rengeteg dolog. És ebben a helyzetben az els? nap már éreztem azt, hogy ha itt, most elkezdek okoskodni, dekódolandó üzeneteket küldeni, akkor ez nem fog m?ködni, szimpla lesz. Hanem megpróbálok valami hetedikre érzékre hagyatkozva a spontaneitásra és a megérzéseimre hagyatkozva improvizálni nagyon felkészülve erre a munkára, de az utolsó pillanatban mindent eldobva, intuitív módon hozzáállva és mindenkit?l ezt várni. Ez a film csak így tudott összeállni, mert ha minden dolgot egyenként ki kellett volna találni, az egy lehetetlen küldetés. Ennek egyszerre kellett létrejönnie, egyszerre kellett a víziónak megszületnie, egy olyan víziónak, ami más. Azt az elején kizártuk, hogy nem szeretnék egy tizediket a sorban tenni, mert err?l a témáról, már rengeteget tettek…
Sz.J.: Nekem mégsem t?nt ismer?snek ez a történet, mert olyan elemeket t?zdeltél bele…
H.Sz.: Igen, mert kizártunk mindent és gyakorlatilag az volt a cél, hogy egy autonóm, csak erre a filmre jellemz? univerzumot hozzunk létre. De ez egy nagyon nehéz dolog, mert ez azt jelenti, hogy folyamatosan vakon tapogatózol, mert csak azt tudod, hogy mi az, ami nem, a többit meg csak homályosan sejted… Tulajdonképpen ennél a filmnél nyilván képi metaforákra épül…
Sz.J.: Igen, erre rá is akartam kérdezni, mert egy interjúban metaforagyártónak tituláltak. Ezt kifejtenéd, hogy ebben a filmben ez mennyiben érvényesül?
H.Sz.: Annyiban érvényesül, hogy azokat a dolgokat, amiket szavakkal nagyon-nagyon nehéz kifejezni, azt próbálod valamilyen asszociatív módon sugallni, megéreztetni. Próbálod rányitni az ajtót valamire, amit ha megfogalmaznál, el is veszítené a tartalmát. Tehát igazából csak megéreztetni dolgokat, mert nem kell feltétlenül lenyomni az emberek a torkán a gondolatokat vagy következtetéseket.
Sz.J.: Szerintem a legtöbb filmnek pont ez a hibája, hogy nagyon konkrétan beszélnek dolgokról és ezért válnak banálissá. Szerintem pont ez, amir?l beszélsz, teszi igazán m?köd?képessé a Bibliotheque Pascalt.
H.Sz.: Igen, örülök, hogy így látod, ez volt a cél. Mert pontosan, amikor én filmet nézek, ez zavar, hogy nekem mindenféle végkövetkeztetéseket, pontokat és felkiáltójeleket tolnak az arcom elé. És az a helyzet, hogy minél inkább megyünk el?re az id?ben, az életkorról beszélek, annál jobban kezd el minden elbizonytalanodni. Hiába szerez az ember mindenféle tudást, tapasztalatot, információt, hát én egyre bizonytalanabbul látom a dolgokat. Komolyan mondom, semmir?l sem tudnék határozott véleményt mondani, mert abban a pillanatban, két nap múlva megcáfolódik és pontosan az ellenkez?je lesz igaz. Tehát én lényegében kijelenteni semmit se tudok. Nem az, hogy nem merek, hanem nem látom értelmét. Gondolkodni valamir?l, annak látom értelmét, körüljárni a dolgokat, megfigyelni dolgokat és hagyni a macskát dorombolni.
Sz.J.: Most, hogy említed ezt a körbejárást, arra gondoltam, hogy a film keretes szerkezete is valamiféleképpen pont ezt jelzi, hogy egy bizonyos módon, egy sz?r?n keresztül körüljárni ezt a témát.
H.Sz.: Végül is igen, igen. Amikor forgott a film, még úgy éreztem elég lesz, ha csak a történetet mesélem el, de aztán úgy éreztem, hogy a keret nélkül már nagyon kevesen tudnák értelmezni. Persze nem biztos, lehet, hogy nincs igazam. Mindenesetre ez így határozottan mutatja azt, hogy én hogyan gondolkozok nemcsak filmr?l, hanem általában az élet dolgairól.
Sz.J.: És Orsolya, számodra mennyiben könnyebb, vagy nehezebb az, hogy házaspárként együtt dolgoztok? Mert ez azért szerintem elég ritka dolog.
Török-Illyés Orsolya: Hát annyiban, hogy ez mindent feler?sít. Hogy ha vannak nehéz id?k, vagy hogyha a rendez? elbizonytalanodik, akkor én általában tudok róla, mert hogy ? a férjem. De mivel mi már elég régóta együtt dolgozunk, már van egy alapvet? bizalom, tisztában vagyunk azzal, hogy nem fogjuk egymást cserbenhagyni.
Sz.J.: Tehát akkor ez valamilyen szempontból megkönnyíti a munkátokat?
T.I.O.: Igen, hát konkrétan a munkában olyan szempontból jó, hogy már eléggé egymásra vagyunk hangolódva. Meg mire odakerülök, már sok mindent tudok, úgyhogy az nagyon ritka, hogy valamir?l nagyon másképpen gondolkozzak ott a helyszínen, mert nem tulajdonképpen ott a helyszínen kell pontosan azt, amit a rendez? szeretne látni.
H.Sz.: Egyébként ennél a filmnél én hihetetlenül Orsolyára voltam utalva amiatt, hogy ? volt az egyik kapocs a román színészek felé, az erdélyi világ felé. Mindig Orsolyára néztem a jelenetek után, mert én nem tudok jól románul, bár a Fehér tenyér alatt is dolgoztam román színészekkel. Iszonyú szükségem volt valakire, hogy folyamatosan meger?sítsen, hogy orientáljon.
T.I.O.: Nekem meg, hogyha benne vagyok, már nincs akkora rálátásom, tehát ilyen szempontból én ezt nem tudom annyira ennél a filmnél. Más filmeknél, mint pl. a Fehér tenyérnél, a vágás során többször is bent voltam, és tudtam valahogy viszonyulni hozzá. Tehát ilyenkor sokkal egyszer?bb az a része, hogy ilyenformán segítsek. Ha benne vagyok, akkor meg úgy tudom segíteni, ahogy vagyok én egy színész.
Sz.J.: És a Berlinale milyen élmény volt számodra, Szabolcs?
H.Sz.: Ugyanolyan. Nem nagyon teszek különbséget. Hazudnék, hogyha azt mondanám, hogy máshogy éreztem magamat.
Sz.J.: Pedig kívülr?l az egy nagyon jelent?s eseménynek t?nik.
H.Sz.: Persze, mert az a Berlinale, de az is egy közönség. Ugyanazt éreztem. Kicsit az ember ilyenkor izgul, mint minden vetítéskor alapvet?en… Persze megvolt a kockázata, volt miért izgulni a magyar premier után is. De igazából itt a tét az volt, hogy az idegennyelv?ség átmegy-e. Magyaroknál ez nem volt kérdés, hogy az Orsolya hogy beszél románul, hogy nekem sikerült-e a román színészeket úgy instruálnom, hogy az jól m?ködjön románul. És ugyanígy az angol részekre vonatkozólag, hogy az angol színészeket sikerült-e instruálnom, ill. azt az amat?r f?szerepl?t. Igazából ez volt, ami miatt aggódtam. Aztán nagyon jól sikerült, nagy vastaps volt a végén és örvendtek az emberek a filmnek. De igazából ez nem más, mint egy bármilyen premier, mert premier az egyszer van lényegében. Egyetlen egyszer, és az a közönség már jelzi azt, hogy hogyan fog reagálni az összes többi.
Sz.J.: Esetleg lehet már tudni egy következ? filmtervr?l, ami már a fejedben van, vagy ami már készül?ben van?
H.Sz.: Most ami konkretizálódni látszik, az egy Tar Sándor novelláiból készül? nagyjátékfilm trilógia, és ennek az els? darabját készítjük most el?, ami írás fázisban van. Ha minden jól megy, akkor jöv? nyáron forgatjuk.
Sz.J.: És azt mennyire követed szemmel, hogy mostanában mik történnek a film világában, hogy milyen filmek futnak éppen?
H.Sz.: Alapvet?en, ha egy filmen dolgozom, akkor teljesen kizárom. Nem érdekel, mert nekem az a meggy?z?sédem, hogy ha az ember autonóm világot akar létrehozni, akkor azt lombikban kell csinálni, tehát teljesen izoláltan. Ne érjenek se jó, se rossz hatások, mert én legalábbis nagyon nehezen tudom függetleníteni magamat ezekt?l a hatásoktól. Mert ha egy nagyon jó filmet látok, akkor rájövök, hogy értelmetlen filmet csinálni, ha már valaki ilyen jól megcsinálta, ha meg rosszat, akkor meg arra jövök rá, hogy ez a filmesdi milyen elkeserít? dolog, és ezért nincs értelme filmet csinálni. Úgyhogy én kicsukom, kizárom, és akkor szippantom fel magamba ezeket az információkat, amikor éppen befejezek egy filmet, és kicsit tölt?dni vágyok.
Sz.J.: Legutóbb melyik volt az a film, ami pozitív élményként maradt meg számodra?
H.Sz.: Mi lehetett az? … Nem tudom. Valami új?
Sz.J..: Nem, nem feltétlenül, lehet a régebbi is.
H.Sz.: Valószín?leg az új filmek közül azt hiszen nincs, egyáltalán, ami nagy hatással lett volna rám. De vannak személyek, akiknek a hozzáállása a filmhez, nagyon szimpatikus, pl. a Kaurismaki, vagy most láttam egy norvég filmet, aminek az a címe, hogy Nord, ami nagyon tetszett, kedveltem. Vagy tulajdonképpen kedveltem az Alle Anderen c. filmet is. Szóval van amit kedveltem, de ilyen nagyon durva hatással, hát Cassevetes filmjei voltak és általában a hatvanas évek filmjei. Illetve vannak ilyen nagy alkotók, akiknél vagy a monumentalitás vagy az iszonyú emberi teljesítmény miatt ny?göznek le, pl. Kuroszava, Kubrick vagy Coppola. Vagy vannak, akik pedig a szellemi és érdemi monumentalitásuk miatt, mint a Cassavetes.
Sz.J.: Tehát konkrétan nem befolyásolja a stílusodat senki, mint rendez?, hanem inkább inspiráló hatással vannak rád?
H.Sz.: Hát de, azért befolyásolja, de amikor filmet csinálok, akkor megpróbálok mindent kizárni, és abból a helyzetb?l, magból, pillanatból kiindulni, ami körbevesz. Arra koncentrálok és abból próbálok létrehozni valamit, és nem rávetíteni, hanem hagyom, az a pillanat hasson rám és arra válaszoljak én.
