Vissza az előző oldalra
A Balkán hangja
A balkán hangja rendezvénysorozat azért került megrendezésre immár 14. alkalommal, hogy összefogja a Magyarországon él? etnikai kisebbségek kultúráját. Manapság nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a különböz? népek közötti párbeszédekre, különösen, hogyha egy országban is élünk.
Ez megvalósulni látszik, mivel a fellép? táncosok nagyrészt fiatalok, és már az a tény, hogy egy magyar tizenéves egy kisebbségi tánckultúrát m?vel, bizonyítéknak látszik a jöv?re nézve.
Els?ként a karcagi Biljana táncegyüttes lépett színpadra. Látszott, hogy tagjai leginkább amat?rök, s habár a zene ritmusos volt, mozgásuk nem volt mindig pontos, néhol kicsit lusta, hanyag mozdulatokat láthattunk. A koreográfiákból azért világosan látszott, hogy a bolgár nép tánca mennyire er?teljes, dinamikus, majdhogynem harcias. A magyar néptánchoz szokott szemet els?re megdöbbentette a táncok szokatlan kézmozdulatai és a fakanállal való „kotyogtatás”.
Utána következett az Ilios görög táncegyüttes, kikt?l trák táncokat láthattunk. Jóval dinamikusabb, magabiztosabb produkció volt, a táncosokról sütött a tánc öröme, és a felszabadult incselkedés. Tapasztalataik révén sokkal jobban tudtak egymásra figyelni, nem kellet annyi gondot fordítani a lépések pontosságára, mint a bolgár csoportnál. Nem véletlenül volt övéké a záró tánc is, aminek érdekessége a fusztanella nev? görög férfi szoknya viselése volt.
Sem ?k, sem a Biljana nem hozott magával zenekart, nem úgy, mint az utánuk következ? Gyulai Hagyomány?rz? Kamara Táncegyüttes, akik román eleki táncokkal kezdtek. Négy éve alakultak, tagjaik f?leg szegedi, budapesti és nyíregyházi egyetemisták. Az els? produkciójuk kicsit rövid volt, néha soraik sem voltak egyenesek, de mégis a legdinamikusabb és a legvagányabb táncot ?k produkálták. Az apró bakikon nevetve túlléptek, mi pedig egy igazi ünnepi hangulatnak lehettünk részesei.
De az igazi csúcspont a második fellépésük volt - külön ki kell emelnünk a fiúk produkcióját, ahol magukat sem kímélve járták a „verbunkost”. A közönségre teljesen átragadt önfeledt örömük, és „kötelességtudóan” vissza is parancsolták ?ket a színpadra.
A szerb kultúrát a Bánát deszki együttes képviselte, ?k egy koszovói táncot adtak el?. Ezek a táncok lassabbak voltak, mint az eddig látottak, a sok körtáncszer? elem- mivel nem annyira látványos – kicsit unalmassá tette. El?adásuk elég hullámzó volt, hosszú, elnyújtott tánclépések jellemezték. Jó volt látni, hallani, hogy a táncosok végig énekeltek és hogy mennyire összeszokottak. A deszkiek szerepeltették egyszerre a legtöbb embert az est folyamán, ennek volt köszönhet?, hogy nekik sikerült legjobban kitölteniük a színpadot.
Akinek kedve kerekedett a tánchoz, annak a szervez?k az IH aulájában biztosítottak lehet?séget. Fellépett a Maskarades Zenekar görög hangzásvilággal, és a Rilka Zenekar bolgár zenékkel.






