{back}Vissza az előző oldalra

Flame Spirit

 

 
A Flame Spirit zenekar története 2009 tavaszára nyúlik vissza, ahol a Csongrád megyei Mindszent városában Tóth Péter, és Ecseki András úgy döntöttek, hogy alapítanak egy zenekart. Elejében még csak szárnypróbálgatások voltak, ahol kiderült, hogy ez az elképzelés, igen is, nem csak egy kósza gondolat. Ekkor egy közös ismerősük próbatermében „jártak”, ahol egyre biztosabbá vált a zenekar megalapítása. Az idő múlásával, és ahogy komolyan foglalkoztatta a gondolat őket, megtalálták a dobosukat, R. Nagy Zoltánt, aki igent mondott a felkérésre. Nem sokkal később, elkészült 3 számuk, leginkább a dallamos metal kategóriába lehet sorolni őket. Ezek után, Tóth Zsolt is csatlakozott a zenekarhoz, mint másodgitáros. Ekkor nevet változtattak, Frozen Flame –re. Nem sokkal később kiderült, a név már foglalt, így Inside Flame lett a nevük. Bizonyos hangszer/hangeszköz problémák miatt a zenekarnak ott kellett hagynia a jól megszokott mindszenti próbatermet, majd Szegvárra költöztek. R. Nagy Zoltán megtalálta a zenekar énekesét, Bártfai Csabát, a már feloszlott Bone Spirit zenekarból. Így ismét név változás következett, mert az egykori Bone Spirit zenekar 3 tagja is itt folytatta a zenélést. Flame Spirit lettek… s innentől nincs megállás.
A 2010-es év elhozott egy újabb lendületet, mert egy tehetségkutatón való sikeres (1.hely) részvétel, a kunszentmártoni rockfesztiválon való szereplés is történt. De ezeket az élményeket több napig lehetne mesélni.
2010 nyarán elkészült egy Demo Albumuk, melyen 7 saját dal szerepel, ebből a nyitó track egy instrumentális szerzemény, mely jó felvezetése az albumnak. De szerepel a korongon egy feldolgozás is, a Tancsapda – Mennyország Tourist című dal át Flame Spiritesített változata.
Az album a hotdog.hu közösségi oldal főoldalán a hírekben is szerepel(t).
Ősszel pedig lesznek még koncertek, amik jelenleg szervezés alatt állnak, de ha minden jól halad, akkor majd a 2011-es évet is így kezdik ahogy az idei nyarat!
Ez lenne a Flame Spirit zenekar, múltja, jelene, és kicsit a jövője….
 
Tagok:
Bártfai Csaba - ének
Tóth Péter - basszusgitár
Tóth Zsolt - gitár
Ecskei András - gitár
Nagy Zoltán - dob