Vissza az előző oldalra
Vigyázz, kész, Supernem!
Április 20-án a Supernem koncertre való belépés BTK-soknak és ZMK-soknak ingyenes, SZTE diákkal 900, míg küls?söknek 1100 Ft-ba fájt. Az ár ellenére sok szórakozásra vágyó fiatal látogatott el a Klubba. Mindenki figyelmét felkeltette az 1-et fizet, 2-öt kap sör akció, ami igen nagy népszer?ségre tett szert. Kis csúszással (30 perc, csak hogy tényleg mindenki leérjen), de annál nagyobb örömmel kezdett bele a zenekar. A bandáról érdemes tudni, hogy 2002-ben t?ntek fel el?ször a K-k-kétszer cím? szám kíséretében, kés?bb a Surfpunkkal híresültek el országszerte. A csapat tagjai: Papp Szabolcs (basszus, ének), Pulius Tibor (gitár, vokál) és Mozsik Imre (dobok). Két sikeres nagylemez után 2007. novemberében kiadták a Nemde cím? albumot, amelynek már a borítója is nagy vízhangot keltett, ugyanis a nagy siker? Kubrick film, a Mechanikus narancs díszleteiben pózolnak a srácok.
Szegeden tavaly októberben már játszottak, akkor se voltak szerények, de annál nagyobb sikerrel zárták az estét, pont úgy, ahogy most is. A közönség az els? két- három sorban szó szerint tombolt és egyszerre énekelte az ismert refréneket, nagyon is aktív tömeg mutatkozott meg. Olyan számok hangzottak el az este folyamán, mint a K-k-kétszer, Generáció, Van valaki a szekrényben, Surfpunk és még további nagy kedvencek.
A több mint egy órás koncert csúcspontja a Surfpunk cím? szám volt, mely az addig kint ül? fiatalokat is becsalogatta a nagy terembe. Szabi, folyamatosan minden dal után köszönetét fejezte ki a közönség felé, és dicsérte lelkesedésüket és a szegedi Jate Klubbot. A Supernem sikere talán az interaktivitásnak köszönhet?, az hogy folyamatosan bevonják a közönséget a dalaikba, hogy nem csak értük, hanem velük énekelnek. A több mint egy óra azonban hamar elment, szokták mondani: repül az id?, ha jól mulat az ember, no mi is valami hasonlót éreztünk magunkon. Majd miután tapsviharban levonultak a srácok a közönség sem volt hálátlan, egyb?l következett a szokásos „vissza!”, melyre nem kellett sokat várnunk. A banda jött és még két számot lenyomott elégtétel gyanánt, egyértelm? sikerrel. A srácok végig hozták a formájukat, a pop-punk és rock and roll számok nagyon ott voltak. A közönség sem volt egyszer?, minden egyes percet kihasznált a pörgésre, és az utolsó pillanatokig bírta a „strapát”. Számomra viszont a legnagyobb kérdés még mindig az, hogy ennyi ugrálás közepette, hogy tudott Szabi egyszerre énekelni, gitározni és tombolni?!
A kellemes koncert befejezés után nem sokkal megcsappant a közönség száma, minta csak mindenki a Supernem miatt jött volna a Jatéba. Még egy ideig szállingóztak a bandatagok a Klubban, itt-ott láthatóak voltak még. Tizenegy után egy kicsivel átvették a DJ-k a terepet. A nagyteremben Dj. Alma, a kisteremben Dzsi & Zoll pörgette fel a hangulatot.
Összességében nagyon kellemes esténk volt, nagyon bánhatja, aki nem jött el!






