Vissza az előző oldalra
Unokák színháza (Debrecen): F.A.L.
Időpont: 2010. szeptember 13. hétfő, 19.30
Jegyár: 800 ft
Költő: Kiss Gergely Máté
Angyal: Nagy László Zsolt
Színpadra állította: Kiss Gergely Máté
A F.A.L. dramatizált versek kísérleti előadása. Nem pódiumest, bár „minden" nélkül verset mondani, talán az a legnehezebb. Ez egy kísérlet, hogy életrajzi töredékből, családi körből, tömjénfüstből mankókra leljünk, hogy ki tudjunk állni, egyenesen állni, térbe helyezve Levente verseit. Kísérlet jó kedvünkből, ráérő időnkből.
Az előadás Farkas Arnold Levente, nagyváradi származású fiatal költő verseinek és saját szövegeink felhasználásával született, bemutatója 2009 márciusában, a debreceni Deszka Fesztiválon volt. Az Unokák Színháza a F.A.L. című előadás létrehozására szövetkezett színházi alkotói közösség, melynek eszköze a színészet, célja az Élet!
A debreceni Csokonai Színház fiatal színészei nagy sikerrel mutatkoztak be előadásukkal a 20. THEALTER Fesztiválon.
„Az erőnlétet és nagyfokú koncentrációt megkívánó, bátorsággal dramatizált jelenetek két fiú barátságáról, a köztük megizmosodó bizalomról, aztán meg családi kötődésekről szólnak maszkulin érzelmességgel. A fiatal alkotók mozgáskultúrája figyelemreméltó (…) Az idézett verseket és a saját prózát (…) belső vallomásként, hittel és hitelt keltően mondták.”
(Ibos Éva, revizoronline.hu)
Támogató: Színláz Társulat
www.szinlaz.hu






