{back}Vissza az előző oldalra

Új bemutatóval készül a SZESZ

 


„Egy idegen mindig jobban látja az életed, mint te magad.”

 
A Szegedi Egyetemi Színház új bemutatóval folytatja nyolcadik évadát: Burák Ádám kortárs szerző A 13-as asztal című művét állítja színpadra. Az új bemutatót Mizsei Viktor, a Madách Színház színésze rendezi.
 
„Egy idegen mindig jobban látja az életed, mint te magad.” Ez akár a mottója is lehetne a Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) új előadásának, A 13-as asztalnak. Burák Ádám műve kalandos úton került az alkotók kezébe: Mizsei Viktor a Madách Színház színésze és egyben a darab rendezője hosszas kutatás után talált rá a szerzőre, aki most a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színházrendező szakán tanul, és már önálló kötete is jelent meg Ülök a padon… címmel. Az előadás érdekessége a nem szokványos térhasználata. A társulat zászlójára tűzte a kortárs magyar alkotók, illetve a kísérletező előadások bemutatását, amelynek jó példája a mostani is. A SZESZ A 13-as asztal premierjét január 22-én 18 órakor tartja, de műsorra tűzik még aznap 20 órakor és január 23-án 18 órakor is a Szegedi Pinceszínházban.

 

A Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) bemutatja:

Burák Ádám: A 13-as asztal
(színmű, két térben)

„Egy idegen mindig jobban látja az életed, mint te magad.”

Adott egy Srác, egy Lány meg a padlástér, ahol a következő mondatok hangzanak el:
- Azt mondtad, megnézünk egy éttermet!
- Igen, igen, ott van! Látod?

Mindannyian leselkedünk, de minket vajon ki kukkol? Egyáltalán: ismerjük egymást, figyelünk a másikra vagy a saját életünkre?
Válás, szakítás, különköltözés: egy emberi és párkapcsolati kislexikon elevenedik meg a színpadon. Kapcsolatok születnek, mások tönkre mennek. Mi hozza össze őket, és mi választja szét? Mennyire lehet erős, vagy épp mennyire gyenge egy-egy kötelék?

Választ mindenki találhat. Segít a hörcsög, a kapa, pár távcső, a teniszlabda vagy a jojó, meg persze a tequila.

Játsszák: Udvarhelyi Nándor, Rupáner Ágnes, Petró Annamari, Lipták László, Tichy-Rács Ádám, Kincses Kornélia, Kurtai Nikoletta, Kun Áron, Szalkai Dénes, Iski Roland

Díszlet, jelmez, súgó – Nógrádi Claudia Anna
Rendező asszisztens – Bitter Csilla Enikő
Művészeti vezető – Varga Norbert
Rendező – Mizsei Viktor

Premier: 2011. január 22. 18h


További előadások:
2011. január 22. 20:00

2011. január 23. 18:00

Helyszín: Szegedi Pinceszínház
Szeged, Dugonics tér. 2 (udvar)


További információ, jegyrendelés: 

www.a13asasztal.kramita.hu