Vissza az előző oldalra
Szia hogy vagy boldog állat, avagy Heaven Street Seven a SZIN nagyszínpadán
Vannak, akik pontosan kezdenek egy-egy koncertet, vannak akik nem, olyanok is léteznek, akik órákkal el?tte hangolnak, ekkor már a közönség is gy?lik, hátha mégis most, azonnal kezdenek. Aztán jön a Heaven Street Seven és történelmet ír. Hát ez már csak így szokott lenni.
A srácokról (név szerint: Sz?cs Krisztián, Németh Róbert, Orbán Gyula, Takács Zoltán és Ábrahám Zsolt) érdemes tudni, hogy már nagyon régóta a zeneiparban tevékenykednek. 1995-ös megalakulásuk óta csak úgy megy a szekér. Legújabb lemezük pedig tovább húzza ezt a szekeret, a „Jazz” 2008-as megjelenése óta töretlen. „Szia” cím? dalukból pedig a klip leforgatása után még egy új közönségre is szert tettek, joggal mondható ez, hiszen a szegedi HS7- koncert tömegeket vonzott a SZIN- színpadán.
A múlthéten egyszer már szerencsésnek érezhettem magam, amikor egy kecskeméti koncert alkalmával az els? sorban élvezhettem a koncert adta örömöket. A tegnapi HS7-ös SZIN fellépésen (augusztus 27, SZIN- színpad, 18.00) ismét hasonló érzés fogott el, immáron az els?-második sorból tekintve a színpad felé. Közel másfél órás koncert alatt senki nem panaszkodhatott, „hogy nem hallotta a kedvenc dalát”. Hiszen volt ott minden finomság, a Szia, a Sajnálom, az Ez a szerelem, a Márta, a Dél- Amerika, a Mozdulj és egyéb nyalábságok, amik belefértek a koncert idejébe. A dalok igen jól szóltak, a hangosítás kedvez? volt, és még csak a közönséget sem kellett er?ltetni, hogy énekeljen, néhol megtette ezt magától is egy-egy dallam hallatán.
Külön megemlíteném a srácok dinamizmusát, mely a koncert végére is megmaradt. Mikor én már fáradtam a nagy ugrálások közepette, ?k edzetten még mindig fenntartották a közönség figyelmét és érdekl?dését, hát nem hiába a profik már csak így szokták.
A Heaven Street Seven töretlen sikerei ellenére azonban a srácok igen többréteg?ek, itt megemlíteném Sz?cs Krisztián és Németh Róbert nagy álma vált valóra, ugyanis létrehozták a magyar Joy Division- tribute bandát Êzaknëk (ejtsd: Ezeknek) néven. Nos, ennyi minden mellett még mindig képesek óriási koncerteket adni, ahol boldogság ül minden rajongó arcára.
Az egyszer biztos, hogy nem hagynak minket cserben, ugyanis a következ? szegedi koncert nem is olyan soká, pontosabban szeptember 25-én lesz a Jatéban, ahova mindenkit szeretettel várunk egy is ugrálásra.






