{back}Vissza az előző oldalra

Szeged és az Andaxínház










Az esték koordinátora az Andaxínház volt. A vidéki partner szerepét a MASZK Egyesület vállalta.  A rendezvény keretén belül került sor az Andaxínház 2-1/16 mm cím? táncel?adásának bemutatójára. Az el?adás estéjén fülledt meleg lepte el a régi zsinagóga udvarát. Szép lassan gyülekeztek a néz?k. A táncosok fel-alá járkáltak körülöttünk. Mellettünk nyújtottak, ezzel még fülledtebbé téve az amúgy is izzó leveg?t. Kíváncsian vártam az el?adást. Hozzám az alternatív- és ezen belül a mozgásszínház az, ami közel áll.
Szegeden manapság még mindig kevés ember van, aki érdekl?dik a MASZK el?adásai iránt - bár ez változó. Mivel önkéntesként azt látom, hogy nem ismeritek elegen ezt a fantasztikus helyet, az Alterrát, kicsit felvilágosítalak benneteket. A MASZK Egyesület f? célja, hogy a kísérletez?, innovatív alkotóközösségeket bemutassa, valamint az, hogy az ? munkájukat el?segítse.  Próbálja rászoktatni az embereket arra, hogy a kultúra területén is igényes fogyasztókká váljanak. Valamint azt próbálja meg elérni, hogy az emberek nyitottabbá és befogadóbbá váljanak más kultúrák felé. A MASZK telephelye a Régi Zsinagóga néven ismert Alterra, vagyis a tizennyolc éves szegedi Kortárs El?adóm?vészeti Központ.
A tavaszi kollekció második el?adása az Andaxínház kísérletez? táncel?adása volt. A Zsalakovics Anikó által kitalált koncepció magával ragadta a néz?ket. Egyszer?, fekete színpad. Sötét. A színpad hátuljában 2 fehér fotel világít. A színpad elején egy férfi és egy n? áll, kezükb?l perg? homok, az id? ?si szimbóluma.  Majd elfolyik a homok, és elindul a játék. A n? és a férfi közötti örök harc egymásért és egymás ellen. Sokféle kapcsolat különböz? végeit látjuk. Az utolsó mondatot követ? szavakat  és érzéseket, a tánc mozgásformájába öltve mutatták be a m?vészek. A homok szimbólumával ennek az egész id?ben be nem határolható történetnek, ami az orrunk el?tt történik, az örökkévalóság mezsgyéjén zajlik. A sötét színpad is a végtelenséget fejezi ki. Csak a két fehér fotel az, ami valamilyen módon bepréseli a férfit és a n?t egy-egy szerepbe. Múltba, jelenbe, jöv?be. Ezt a célt igyekszik kifejezni a táncosok fotelre vetített képe.  Mint gondolatok, vagy valós emberek.
Az üres térben hiába létezik csak ez a két ember, hiába találták meg az utat egymás felé, mégsem boldogok. Hiány- és ürességérzetük olyan hatalmasra n?tt már bennük, hogy egyszer?en megoldást keresni is kés?. Terméketlen a kapcsolatuk, terméketlen a világ, a férfiak és a n?k. S ezen a helyzeten már nem lehet változtatni.




Bubu