Vissza az előző oldalra
Rózsaszín sajt a Belvárosiban
?szinte leszek. Az égvilágon semmi fogalmam nem volt róla, hogy mi vár rám odabenn. A filmes világgal alapvet?en nagyon nehéz lépést tartani, mindig bukkannak fel új arcok, új ötletek. A megkeresés nagyon váratlanul jött, nem volt id?m utánanézni sem. Rózsaszín sajt? Na, gondoltam, ez tuti m?vészfilm. Nem is olyan régen egy ilyet nagyon benéztem. Magzatpózban vártam a végét. Befelé menet kezem közé kaparintottam egy programfüzetet (amelyb?l már annyinak kellene nálam lennie, hogy szobát tapétázhatnék vele, ha nem hagynám mindig el valahol), és leültem kicsit feltérképezni mire készüljek. Vígjáték. Ez már jól hangzik, kicsi országunk sajátos humoránál fogva rutinból hozza ezt a kategóriát, legalábbis általában.
Más kérdés, hogy a fiatal, els? filmes rendez?k élete nem csak játék és mese, a támogatók, a „magasan ül?k” nagyon meggondolják, kinek a kezébe mit adnak, és f?leg, hogy mennyit. Fura ízlésük alapján így lehet beleszaladni a legnagyobb buktákba és m?sikerekbe, mert akárki akármit mond, ne felejtsük el, az igazi siker az, amit a közönség hoz. Így gondolja ezt Tóth Barnabás is, a film rendez?je, akir?l a film blogjában sok érdekességet lehet olvasni.
Belegondolva abba, hogy négy évet kellett várnia erre a filmre, azt gondolhatnánk, ez rengeteg id?. Ebben a szakmában azonban máshogyan mérik ezt. Egy mozi néz? számára felfoghatatlan mennyiség? szervezés és tervezés áll a háttérben, olyan aprólékos munka, amelynek végén a siker mértéke még a legprofibb hozzáállás esetén is igencsak kiszámíthatatlan. De valahol pont ez a szép benne. Mindenesetre Tóth Barnabás gyanítom nem csak négy évet áldozott az életéb?l erre a filmre, minden eddigi sikere és bukása, szakmai kapcsolatai, tapasztalatai ott vannak benne. Csak ez nem látszik els? ránézésre.
És hogy milyenre sikeredett? Képtelen vagyok rá rosszat mondani. Pontosan azt hozza, amit az ember egy szívet melenget? közönségfilmt?l elvár. Ezeknek a filmeknek, m?fajfügg?en van egyfajta sablon mintája, amelyet néha nem ártalmas követni, túlzott alkalmazása azonban elkerülhetetlenül „gagyiba” fordítja a végeredményt. A tini vígjáték kliséb?l mesterien tartják távol a Rózsaszín sajtot a beletett plusz ötletek, váratlan adalékok. Gondolok itt els?sorban a filmben megismert hangszer (Hang Drum) beépítésére a történetbe, Bezerédi Zoltán karakterének felépítésére (amelynek humora nem egyszer?en er?s, hanem gyilkos), vagy a francia nyelv és kultúra optimális adagolására. Ezek azok, amelyek magasan fölé emelik a filmet a tömegátlagnak.
A történet szálai szépen fonódnak egymásba, nem akarja semmilyen er?ltetett módon karon fogni a néz?t, és „egy irányba” cipelni, egyszer? örömjáték az els? perct?l az utolsóig. Felvonultatja korunk ismert és kevésbé ismert embertípusait, de nem vesz?dik bírálattal.
Ebbe a filmbe minden perc munkát és minden forintot érdemes volt beletenni. Nagy öröm ilyen alkotásokkal találkozni.
