Vissza az előző oldalra
Priszcilla már most Szigetel
? az igazi Joker, mókás macskás klippel és hatalmas karizmával. Az idén negyvenegy éves Norman Cook régi motoros a popszakmában, volt tagja a Housemartinsnak, adott ki lemezt Pizzaman, Freak Power, Mighty Dub Katz neveken (vagy ezek egy része együttes volt? Ki követi már?). 1997-ben megalkotta a big beat stílust Fatboy Slim néven elkövetett Better Living Through Chemistry albumával, a következ? évben pedig a klubokban hatalmas népszer?ségre szert tett m?fajt a slágerlisták élvonalába katapultálta. The Rockafeller Skank, ez volt a kulcs - a fankszólbradör, így talán többet mond. Ez a szám, bár már hat éves, még mindig tuti sláger. Ha nagyon nem akarnak táncolni a buliban, elég csak ezt benyomni, és mindenki meg?rül. Alkalmazzák is ezt a trükköt sokan. A big beat a megfelel? pillanatban, a megfelel? arányban házasította össze a rockzenéb?l (gátlástalanul) összelopkodott gitárokat, a felel?tlen ökörködést (vicces hangminták, idióta effektek, lassítás, megfordítás, ilyesmi), a technoban alkalmazott a puttyogó szintiket és a fert?z?, táncra csábító tördelt dobalapokat.
A recept nagy sikert ért el, ám a mozgalom gyors felfutás után hamar le is csengett: jó volt, hatásos volt, de túlzottan egyhangúnak bizonyult. Ha hallottál három big beat-slágert, a negyedik trükkjeit már fejb?l fújtad; ami végül is nem baj, ha táncolni akarsz, de az, ha zenét hallgatni is. Fatboy Slim 2000-ben a Halfway Between the Gutter and the Stars hosszú cím? albumán más irányba próbálkozott, a dance (house, trance) elemei is felt?ntek a sok minta közt. 
Aztán négy év relatív csend (azért relatív, mert volt persze filmzene, mixlemez, remixek), egy kis magánéleti válság, és idén ?sszel, nagyjából négy év után megjelent az új album: Palookaville. Egyesek a legérettebb lemezének tartják, mások komolytalan, nevetséges próbálkozásnak. Voltaképpen mindekét oldal képvisel?inek megvan a maga igazsága.
A hatalmas, sokezres lemezgy?jteménnyel rendelkez? Cook eddig is szívesen emelt be zenéjébe mindenféle vicces hangmintát, most azonban a hatvanas évek hippi- és "szörföz?s"-zenéit minden korábbinál er?teljesebben és komolyabban használja. Olykor egészen úgy t?nik, mintha komolyan venné azt, ami régebben csak vicces hatáselem volt nála. A lemez értékelése pedig attól függ, hogy ezt a tendenciát hogy látjuk: van, aki ócska retró-hatásvadászatnak látja, mások viszont az érettség, a (persze csak viszonylagos) komolyság jelének. Az igazságot most jól megmondom: mindkett?ben van valami, mindkét álláspont alátámasztásához el? lehet hozni a tizenkét számból többet is. Számomra például a big beat-hatásoktól leginkább mentes North West Three nem túl komolyan vehet? érzelmesked? darab; az egyik üt?snek szánt, a régi Fatboyra leginkább hasonlító big beat, a Slash Dot Slash viszont a túlzott, nem elég er?s komolytalankodás példája. De b?ven vannak nagyszer? darabok is. A Put It Back Together, melyben Damon Albarn vendégszerepel, helyet kaphatott volna a legutóbbi Blur-lemezen is (amelynek részben Cook volt a producere); a nem túlzottan harsány, ám igen húzós Wonderful Night is nagyszer? hip hopos darab (a furcsa, de jó hangú Lateef énekbeszédével). Aztán vannak persze számok, amik nem illenek ebbe a hippis vonulatba. A Jin Go Lo Ba például er?s acides bugyborékoló szintivel és s?r?, törzsi dobokkal operál (meg persze még sok mindennel, latinos kórussal például); igazi partybomba, az ember alig bírja meghallgatni anélkül, hogy táncra ne akarjon perdülni.
Szóval a Palookaville felemás; jobbik feléb?l simán össze lehetne rakni az év dance-albumát. Ha karácsonyra ezt kérted, a szilveszteri buliban egy nagyon üt?s félórát lazán tudtál bel?le prezentálni. (A hangsúly a lazaságon van.)
Ezt a szintet nyilván kapjuk a Szigeten is…mi másért is akarnánk ezt az imádnivaló kópé Normant?!?
Forrás: fatboyslim.net, sulinet.hu
Katt a Sziget programjaira
