{back}Vissza az előző oldalra

Örömködtünk Koraiékkal





Hihetetlen, hogy van olyan zene, amit soha nem tud megunni az ember, mert egyszer?en annyira színes és új és váááááá, hogy az valami félelmetes. Persze, hogy ezúttal is egymást tapostuk, ütöttük, de még így is olyan stabil massza vált a közönségb?l, mint egy óriási spangli!!! Az együttes neve meghozta a klubnak a bevételt… Sokan szeretünk repülni, ki így, ki úgy, ezért sem hagyhatjuk ki az ilyen koncerteket… Ami még ráadásul lemezbemutató is.
Koncert el?tt, a zenekar tagjainak ráhangolódását végigkísérve tettem fel pár kérdést:



- Ha már lemezbemutató koncert, akkor el?ször is arról kérdeznétek benneteket, hogy szerintetek miben lett más az új lemez az el?z?t?l?


Korai Öröm: Sokkal nyersebb a hangzása, mint az eddigieknek. Ugyanakkor megpróbáltunk visszatérni a gyökerekhez. A magyarországi megjelenés után hamarosan Németországban is meg fog jelenni az új lemez.

- Hogyan készülnek a videók a számokhoz, amiket a közönség lát a koncertek alatt?

K. Ö.: A vj-k is ugyanúgy eljárnak próbákra, ahogy a zenészek, hisz ?k is a zenekar teljes érték? tagjai; hallják a zenét, elkezd dolgozni a fantáziájuk és alkotnak…
Mi, zenészek, csak utólag szoktuk véleményezni a videókat, de teljesen megbízunk a vj-kben.

- Miklós, mi a helyzet Sickratman-nel? Mostanában nem nagyon hallatja a hangját!?

K. Ö.: Készül az új lemez, ami nemsokára -remélhet?leg- meg is fog jelenni, de a kritikus szövegek miatt sok nehézség állja az utamat.

- Még mindig Miklós, te játszol a zenekarban a legtöbb és legkülönlegesebb hangszereken, mik is ezek pontosan?

K. Ö.: Vannak egyszer? kábelhúzó csövek, szlovák hosszúfurulyák, doromb, doromb és persze a khöömei ének.

- Hogy sikerült elsajátítani ezeket a nem mindennapos hangszereket ill. éneklési módot?

K. Ö.: Leginkább autodidakta módon, nem nagyon tanítják ezeket sehol, de volt olyan hangszer is, amin egy tibeti szerzetes tanított meg játszani, amikor még a Buddhista F?iskolára jártam.

- Régebben a zenéteket filmekhez is felhasználták, mi a helyzet most?

K. Ö.: Igen, volt egy pár ilyen alakalom, de mostanság ez már nem igazán jellemz?, az az igazság, hogy nem nagyon kapunk felkéréseket.

- Mi a helyzet a TÁP színházzal? Hogy kerültetek oda?

K. Ö.: Az egyik alapító Korai tag is volt egyben, ? hívott minket. Tibi színész ott a mai napig, most például a Keres?kben játszik, Miki pedig inkább statiszta volt, de már kilépett, leginkább, mert nem fért bele az idejébe, most például könyvet ír, Odüsszeusz Parafrázis címmel; a könyvhétre készül.

- Hogyan alakult a Korai’s Banditos? Kik alkotják a banditákat?

K. Ö.: Egy id? után elegünk lett a dj-kb?l . A dobos és a basszusgitáros szokott dj lenni, de Miki is jó dj.

- Már igen régóta zenéltek együtt nem unalmas, esetleg nehézkes az „együttlét”?

K. Ö.: Nem, abszolút nem lehet megunni, pláne mivel az együttes mindig a feloszlás határán van. A kezdetleges 14 zenészhez képest most már csak nyolc van, plusz a négy Vj. Reméljük, még sokáig együtt marad a banda, mindenki legnagyobb örömére!

bubu