Vissza az előző oldalra
Ó, ha én is haláltáncos lehetnék…
Sok éve már, hogy életem els? musicaljét láttam, ami nem mást volt, mint az Elisabeth. Most évek múlva pedig azon kaptam magam, hogy tátott szájjal, gyermeki rácsodálkozással nézem az eseményeket, és hagyom, hogy magával ragadjon a hatalmas tér, a rengeteg énekes, színész, táncos. Hiába, van, ami nem változik. Néha nem értem, hogy hogy lehet az, hogy ennyi mindent és ilyen pontosan. Erre mindig rácsodálkozom.
Persze utólag, amikor a gyermek énem lelkesedése alábbhagy, feln?tt fejjel észreveszem, hogy mennyi minden változott, akár a játszók személyét, akár a dalok szövegét nézzük. Sajnos a színészek legtöbbje, önhibáján kívül ugyan, de nem tetszett, egyszer?en megszoktam, hogy Elisabeth Janza Kata, a Halál pedig Mester Tamás. Igen, elfogult vagyok, de hozzájuk egyszer?en nem tudom hasonlítani Füredi Nikolettet és Homonnay Zsoltot. Persze objektíven nézve ?k is remek énekesek, de az ember csak nem szállhat vitába a saját kislánykori énjével.
A „többiekkel” (Nádasi Veronika, Bálint Ádám, Száraz Tamás, stb.) azért csak sikerült megbarátkoznom, pedig ?k sem azok, akikhez „szokva vagyok”.
Ennek ellenére a kislány és a feln?tt énem is elégedett azzal a néhány órával, amit a Dóm téren tölthetett az Elisabeth musical csodálatos világában.
