Vissza az előző oldalra
M?helyMunkaLand
Benk? Imola Orsolya, a dráma- és táncm?hely vezet?je, programszervez?
A tavalyinál kevesebben vagyunk, de ez a programjaink el?nyére válik, hiszen rendkívül kis csoportokban dolgozhatunk, így nagyon jól haladunk. Gyorsabban tanulnak a gyerekek, és nekünk is könnyebb dolgunk van velük, nem oszlik meg annyira a figyelem. A kevesebb néha több. Idén már nagyrészt el?re tudták a gyerekek, hogy melyik m?helybe szeretnének jönni. Vannak tavalyról már jól ismert arcok, akik vitték a Maszkaland jó hírét, és most a barátaik is eljöttek, fiatalodott a banda. Összevontuk a tánc- és drámam?helyeket, hiszen valamilyen szinten a világ is afelé halad, hogy a különböz? irányzatok kapcsolódnak, és valami újat hoznak létre. A jelenetekben csökken a kimondott szavak száma, azok viszont ezáltal élesebbé, súlyosabbá válnak.
Az els? napunkat azzal töltöttük, hogy végigbeszélgettük, mi is az illúzió, és a gyerekeknek miféle kapcsolatuk van ezzel a jelenséggel. Rendkívül érdekes dolgokat mondtak, az álom és a képzelet mezsgyéjén barangoltunk.
Az illúziót próbáljuk megidézni, megkeresni a színjátékban, és megkíséreljük együtt elsajátítani a létrehozását. A játék formája az árnyjáték lett – ezen keresztül vizsgáltuk, hogyan alakul ki a valóságból az általa keltett látszat. A harmadik napra eljutottunk odáig, hogy színészpalántáink érzékelik azokat a mélységbeli különbségeket, amelyeket el?re-hátra mozgásukkal létrehozhatnak az árnyak között. Ezeket felhasználva jönnek létre a jelenetek.

Komáromi Erzsébet Katalin, a képz?m?vészeti m?hely vezet?je
.jpg)
A képz?m?vészeti m?helyben egyedi és sokszorosított grafika készítésére is lehet?ségük van a táborozó gyerekeknek. Idén el?re vettük a monotípiák, az egyedi képek el?állítását. Ez egy egészen különleges módszer: a festéklapon hengerrel terítjük szét a színeket, így egy kiszámíthatatlan, új minta jön létre. Ezeket aztán szabadon formálhatják a gyerekek, az alapján alakítják tovább, amit belelátnak ebbe az amorf szín- és formakavalkádba. Egy kicsit olyan ez a játék, mint amikor a felh?kb?l próbálunk kiolvasni egy-egy formát. Tulajdonképpen illúzió: a felh? – esetünkben festékfolt – azt mutatja, amit az alkotó belelát, de mégis belenyúlunk a rendszerbe, és a fantáziánkon átsz?rve a valóság egy újfajta lenyomatát hozzuk létre.
A második naptól kezdve már el?re tervezett munkákat alkalmaztunk, hidegt?-nyomatokat készítettünk, és mára eljutottunk a linómetszésig. Ezek már kicsit komolyabb feladatok, hiszen a technika er?sen behatárolja a spontaneitást, viszont ilyet azel?tt még nem csináltak ifjonc alkotóim. Az újdonság leny?gözött mindenkit, rendkívül megkedvelték ezt a technikát.
Idén nagyon sokan direkt ebbe a m?helybe jelentkeztek, és ez nekem nagyon jól esik. Úgy t?nik, jó munkát végeztünk tavaly, és a gyerekek is élvezték.
Farády Panna, a fénykép m?hely vezet?je
Idén kémekké neveztük ki magunkat, mivel a tavalyinál fejlettebb képalkotó eszközöket készítettünk, amelyekkel már viszonylag gyors és pontos képeket lehet készíteni. Felt?nés nélkül megörökítünk mindent, amit látunk, és a fényképez?gépünk rejtve marad, hiszen az szó szerint a tenyerünkben elfér. Ezeket a modern kis camera obscurákat – mi csak kémkamerának hívjuk – egy filmtekercsb?l és egy gyufásdobozból hoztuk létre némi szigszalag hozzáadásával. Ezen eszköz köré építettük fel a kém-imidzsünket. Mindannyian csináltunk az ujjlenyomatunkról is képeket, a gyerk?cök pedig különböz? titulusokat adtak egymásnak. Van egy m?hely-szellemünk is, Boldizsár, vele együtt örökítjük meg titokban más m?helyek munkáját, és az egész tábort.
Az illúziót gépeinkkel úgy hoztuk létre, hogy azok 20-30 másodperces expozíciós idejét arra használtuk fel, hogy az alany vagy az alkotó elmozdulásának fázisait egy képen rögzítsük. Ha a téma el?re-hátra mozog, akkor kisebb-nagyobb másai jönnek létre, és a képb?l nem derül ki, hogy melyik volt el?ször és melyik utoljára. Ekként a pillanatkép egy mozgás-illúzióvá válik.
csipa