Vissza az előző oldalra
MASZK Őszi Kollekció
Metanoia Artopédia (Szeged): Előkészületek. Deszkák, pallók…
Artopéd-egzisztens forgács hevert azon a kicsi margón, hendikepes és gyámoltalan rügyecske - most akkor meresztgetem, vagy szemezgetem csacsim fülét?!
(meditációs objektum / installáció)
Időpont:
2010. szeptember 18.
szombat, 19.30
A belépés ingyenes, de helyfoglalás ajánlott!
Az installáció szombaton 10.00-16.00 óra között tekinthető meg.
Nem színház ez az overunderground!
19. századi levéltári dokumentumok hangoznak el a színpadon felállított fénydobozból, az előadás majd’ egyetlen kellékéből. Az előadók Lőw Immánuel volt neves szegedi főrabbi A szegedi zsidók 1785-1885 című tanulmányát is segítségül hívják és szinte kivétel nélkül feldolgozzák a lassan kétszáz éve fogalmazott, s mára már csak hiányos számban fellelhető kérvényeket, panaszokat, vádakat. A látvány helyett a szöveg, a hang kap főszerepet, a színészek sem valódi szereplők, inkább médiumok, akik elmondói és hallgatói is ezeknek a szövegeknek.
Közreműködők: Erlauer Balázs, Jovánovics József, Kovács Gábor Péter, Kovács Vecei Sára, Lengyel Nóra, Lengyel Zoltán, Manga Dániel, Perovics Zoltán, Rábel Zsófia.
Zene: Takács Tibor
Ruhák: Bánki Róza
Fotók: Tóth Balázs Zoltán
Az Előkészületek. Deszkák, pallók… című előadás levéltári dokumentumainak kutatását Turi Tímea végezte. A szerkesztő-konzultáns Schwimmer Péter és Weiner Sennyei Tibor volt.
A hangfelvételeken közreműködött: Czene Csaba, G. Erdélyi Hermina, Nádasi László, Szabó Domokos, dr. Balogh Iván, Keller György, Kocsik András, Kovács Anna Anita, Orcsik Roland, Perovics Zoltán, Tóth Balázs Zoltán, Turi Tímea, Weiner Sennyei Tibor, Szőke Szabolcs, Tóth Evelin.
A hangfelvételeket Hunyadi Zsolt és Schwimmer Péter készítette.
Asszisztens: Lengyel Zoltán
Rendező: Perovics Zoltán
Hébe Hóba Banda: Vacka-dalok
interaktív gyermekkoncert Rutkai Borival és a Specko Jedno zenakarral kicsiknek és nagyoknak
Időpont:
2010. szeptember 19.
vasárnap, 11.00
A belépés ingyenes, de helyfoglalás ajánlott!
Hébe Hóba Banda:
Rutkai Bori – ének
Bujdosó János – gitár
Darvas Kristóf – zongora
Dudás Zsombor – dob
Szerető Dani – basszusgitár
Az MR1-Kossuth Rádió folytatásos mesesorozatának, a Vacka Rádió első három évadának sajátos, fanyar humorú dalai, melyeket a könnyedség, a gyermek és felnőtt közönséggel való összekacsintás jellemez, Gaál Zsuzsa verseire születtek. Színes, szórakoztató, zenés délelőtt kicsiknek és nagyoknak…
„Mind a rádióban, mind a televízióban hiánycikk a klasszikus gyermeki gondolkodásmódra épülő, játékos, a figurák jellemét és kapcsolatait hangsúlyozó műsor, amely nem a versengésről és az erőszakról, hanem a gyermeklélekhez közelálló karakteres szereplők mindennapi életéről, nevetni- és szeretnivaló apró kis bolondságairól szól.”
(Dr. Ranschburg Jenő gyermekpszichológus a Vacka Rádió kapcsán)
Sheket koncert
világzene Szegedről
Időpont:
2010. szeptember 19.
vasárnap, 20.00
A belépés ingyenes, de helyfoglalás ajánlott!
A Sheket együttes 2007 januárjában alakult. Felállásuk tükrözi igen sajátos zenei stílusukat. Különböző népek népzenéit olvasztják össze és ötvözik más, népszerűbb zenei fúziókkal. Magyar népzenei, klezmer, román és ír népzenei elemeket használnak fel zenéjüben. Az autentikus hangzástól kicsit elrugaszkodva, az ütő- és elektronikus hangszerek bevonásával (dob, gitár, basszusgitár) aktualizálják a népzenét . Ezzel az egyedi hangzással leginkább a világzenei kategóriába sorolhatjuk stílusukat.
Zenészeik zömmel a Szegedi Tudományegyetemre járnak, ezért a zenekar élete is szorosan kötődik Szegedhez. A csapat tagjaival találkozhatunk más produkciók klubkoncertjei, utcazenélés és színházi előadások kapcsán is.
A Sheket zenekar számos tehetségkutató győztese és több magyar fesztivál állandó fellépője.
A zenekar tagjai: Boleman Kata – ének, Szabó János – hegedű, P. Kovács Zsolt – klarinét, Mr. Edwards – harsona, Gulyás-Szabó Gergely – zongora, szintetizátor, Velcsev Dejanov Kosta – gitár, ének, Hohl Zsuzsanna – basszusgitár, Szegény István – dob






