Vissza az előző oldalra
Kutatunk!
Színház-e az egész?
Valahol el kell kezdeni - mondják azok, akik tudják miben is áll úgy igazán elkezdeni valamit. A színészkedést, például. Van, akinek ez könnyebben megy, az előadói affinitást sokadik ágról örökölte, és az anyatejjel szívta magába Aiszkhüloszt. Van azonban az, aki tizenöt évesen határozza el, hogy színész akar lenni, abba egyelőre bele nem gondolva, mivel fog ez járni, két bőgőroham egy héten borítékolható (jó, ez is nyilván személyiségfüggő). Ha azonban kitart mellette ámen, hajrá és egyéb lelkesítő kiáltás, majd irány az első színjátszó. Hoppá, hogy Szegeden és környékén hol van ilyen kör? Van- e egyáltalán? Kutatómunkámban (tényleg milyen jól csengő) erre szeretnék választ adni, nem feltétlenül a már ismert egyetemi színjátszók ötszáz huszonkettedik ismertetésével, hanem akár gimnázium, akár általános iskola, akár oktatási intézményen kívüli szerveződések bemutatásával.
A színjátszó körök, mint olyanok nem csak azért jönnek létre, hogy a matektól meg fizikától megcsömörlött kisdiákok lazítsanak, hanem hogy kiderüljön, kik azok, akiket minden fricska ellenére érdekel a színjátszás, akik egy biciklipumpát is átlényegítenek fúvós hangszerré, ha ez a feladat.
Nagymértékű ugyan a szkepticizmusom, mert máshogy működött ez a kilencvenes évek végén, de annyira azért nem, hogy ne találjak egy olyan csoportosulást se, amely érdemes arra, hogy a vállalkozó kedvű fiatalok belepjék és azt csinálják, amit szeretnének.
Már látom is magam előtt, ahogyan egy nálam is szkeptikusabb „Emil bácsi” a torkomnak ugrik; „Ha színész akar lenni, tanuljon a HMG-ben!” Igen, minden tiszteletem a HMG (Horváth Mihály Gimnázium)-é, és járjon oda az, aki tizenöt éves korára tényleg olyan biztos benne, hogy ezt akarja csinálni, mint én abban, hogy sohasem leszek a divergens számok Émile Borelje. Igenis, legyen egy köztes időszak, egy átmeneti közeg, ahol még semmi sincs fixálva, amely egy kicsit megismerteti a színjátszásban rejlő pozitívumokat és negatívumokat, hiszen elég nagy problémák lesznek később abból, ha egy színészről harminchoz közel derül ki, hogy nem neki való a pálya (félreértés ne essék, kiderül, minden esetben).
Már látom is magam előtt, ahogyan egy nálam is szkeptikusabb „Emil bácsi” a torkomnak ugrik; „Ha színész akar lenni, tanuljon a HMG-ben!” Igen, minden tiszteletem a HMG (Horváth Mihály Gimnázium)-é, és járjon oda az, aki tizenöt éves korára tényleg olyan biztos benne, hogy ezt akarja csinálni, mint én abban, hogy sohasem leszek a divergens számok Émile Borelje. Igenis, legyen egy köztes időszak, egy átmeneti közeg, ahol még semmi sincs fixálva, amely egy kicsit megismerteti a színjátszásban rejlő pozitívumokat és negatívumokat, hiszen elég nagy problémák lesznek később abból, ha egy színészről harminchoz közel derül ki, hogy nem neki való a pálya (félreértés ne essék, kiderül, minden esetben).
Ha a kutatási tervem (esküszöm, tényleg egyre jobban hangzik) füstbe megy, akkor is elmondhatom, hogy legalább megpróbáltam, és akkor irány a HMG, kedves jövő színészei.
