Vissza az előző oldalra
Jeleljünk együtt!
Az utóbbi években persze ebben is észlelhet? javulás, ám még korántsem vagyunk elfogadható szinten. Végtelenül elanyagiasodott, és nagy sebességgel száguldó életünkb?l javaslom, tekintsünk egy kicsit kifelé alkalomadtán. Pompás alkalom erre a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének és az Árnyszínháznak a mozgalma, amelyhez a Szegedi Kortárs Balett is csatlakozott.
„JELELJ!”. Ezen a néven indult országos útjára a kezdeményezés, amely azt a feladatot t?zte ki maga elé, hogy segíti a siketek és nagyothallók visszaépülését a társadalomba. Nem kell hangsúlyozni a cél fontosságát, be kell ismernünk, legtöbben bántóan keveset tudunk ilyen társaink életér?l, nehézségeir?l. A figyelem felkeltés és információ átadás így aztán kiemelt fontosságú a kérdésben. Jól tudják ezt az érintettek is, bár megjegyzem egyáltalán nincs könny? dolguk. Nehéz a társadalom arcát egy ilyen probléma felé fordítani.
A mozgalom terveir?l, törekvéseir?l Janik László színm?vésznek és Tóth Bélának, a SINOSZ helyi elnökének segítségével tájékozódtunk. A kezdeményezés neve alapján is sejthet?, középpontban a siketek és nagyothallók által használt jelnyelv, pontosabban ennek minél több emberrel való megismertetése áll. Ennek érdekében a szervez?k mellé már eddig is olyan színészek, és közéleti szerepl?k álltak, mint Kulka János, Schell Judit, Szervét Tibor, László Boldizsár, Iglódi István, Gregor Bernadett, Juronics Tamás, Bozsik Ivett, Falusi Mariann, Lang Györgyi, vagy Novák Péter. És a lista szerencsére folyamatosan b?vül.
A célhoz hasonlóan a megvalósítás is különleges. Janik László elmondása szerint például arra kérik említetteket, hogy tanuljanak meg egy-egy jelet, és az ebb?l készített néhány másodperces videó klipeket televíziók m?sorszüneteibe szeretnék beillesztetni. Ilyen, és ehhez hasonló ötletek megvalósítása valóban sokat lendíthetne társadalmunk hozzáállásán a kérdésben. Nem kell hatalmas dolgokra gondolni, minden siker részsikerekb?l tev?dik össze. Mindenki hozzáadja saját tudását, tapasztalatát, és ne felejtsük el: valóban hasznos cél érdekében.






