{back}Vissza az előző oldalra

Hallgatók a falakon

Egy olyan tárlat, ahol csak f?iskolás hallgatók alkotásai láthatóak a sokszín?ség, igényesség jegyében.
Inspiráló, változatos és gondolatébreszt?! Ez jellemzi a mostani IMDK kiállítást, aminek a Csongrádi és Brüsszeli sugárút keresztez?désében található Rajz és M?vészettörténet Tanszék ad otthont. A hallgatók által talán leginkább várt megmérettetés ez minden évben. Ilyenkor lehet?ség nyílik arra, hogy a más csoportokba, évfolyamokba járó diákok megismerhessék egymás munkáit. Ugyanakkor, egyfajta összegzés is a f?iskola számára, hogy merre tart az oktatás, mennyire eredményes a m?termekben töltött id?.
Ebben az évben 61 diák munkája került ki a falakra festészet, képgrafika, tervez?grafika, plasztika, kerámia, síküveg, t?zzománc, fotó és installáció kategóriában. A kiállított alkotások kétszerese érkezett be idei felhívásra, így a tanári karból álló zs?rinek nem volt könny? döntenie, hogy mi kerüljön a nagyközönség elé. A kevesebb, jobb min?ség elve mentén próbáltak válogatni, de így is zsúfolásig megtelt a földszinti folyosó. Céljuk, hogy jobb és jobb alkotások létrehozására ösztönözzék a diákokat.
Az eddigi évek kiállításai alapján elmondható, hogy az idén az alkotók szinte minden szekcióban inkább az absztrakció irányába mozdultak el, és kevesebb realista ábrázolás található. Er?södni látszik a fotó kategória, hiszen mind témában, mind megvalósításban figyelemre méltó mennyiség és min?ség került a zs?ri elé. Bár eddig a festészet szekcióba érkezett a legtöbb m?, most ez az arány is kiegyenlít?dni látszik a többi szekció javára, ami persze az egész esemény színvolát is tovább emeli, hiszen így még érdekesebb és látványosabb lett. Ez a folyamat a néhány éve indult BSC-nek köszönhet?, ahol a diákok második évt?l kezdve szakosodhatnak festészet, képgrafika, építészeti síküveg szakirányokra.
A szigorú zs?rizés miatt a hallgató felé már az is elismerés, ha munkája bemutatásra kerül, de versenyr?l lévén szó, helyezettek is vannak a különböz? kategóriákban, akik közül a legjobbak, indulhatnak majd az országos megmérettetésen 2010 tavaszán. Ebben az évben az alábbi hallgatók részesültek díjazásban:




FESTÉSZET
I. DÍJ                    LACZKÓ ANDREA
II. DÍJ                  PÁVAI TAMARA
II. DÍJ                  NÉMETH MÁRIA
III. DÍJ                 ÁRNYAS KOPPÁNY
III. DÍJ                 HEGEDUS IOAN ANDREI

KÉPGRAFIKA
I. DÍJ                    SÁRFI ANNAMÁRIA
I. DÍJ                    MARTON ÁDÁM MÁRTON
III. DÍJ                 PÓTH REBEKA

TERVEZ?GRAFIKA
II. DÍJ                  KISS JÓZSEF GERGELY

PLASZTIKA
I. DÍJ                    BENEDEK TAMÁS
II. DÍJ                  EGERESI NÓRA ILONA
II. DÍJ                  SZABÓ CSILLA
III. DÍJ                 PÁVAI TAMARA
 
KERÁMIA
I. DÍJ                    SZABÓ CSILLA
 
SÍKÜVEG
I. DÍJ                    JUHÁSZ MÁTÉ
III. DÍJ                 PÉTERSZ NÓRA
 
T?ZZOMÁNC
I. DÍJ                    HUSZKA RÓZSA
II. DÍJ                  CSONTOS ZSUZSANNA
II. DÍJ                  BARTOLÁK ANNA
III. DÍJ                 BORKA ISTVÁNNÉ
 
FOTÓ
I. DÍJ                    KERTÉSZ MÁRK
I. DÍJ                    LACZKÓ ANDREA
II. DÍJ                  BÍRÓ BOGLÁRKA
II. DÍJ                  IVÁNYI LÍVIA
III. DÍJ                 CSÁSZÁR PÉTER
III. DÍJ                 VASANITS ZOLTÁN
III. DÍJ                 KOVÁCS ILDIKÓ
 
INSTALLÁCIÓ
I. DÍJ                    KAZI ROLAND
II. DÍJ                  FEKETE RENÁTA
III. DÍJ                 SZABÓ NELLI



A kiállítás díjtalanul megtekinthet? 2009. december 15-ig a Brüsszeli körút 37. alatt.
 

Dévényi Diána