Vissza az előző oldalra
Gyerekkorom emlékére
Idén október 3-án szombaton kezd?dött az ünnep, és 4-én vasárnap folytatódott szentmisével, körmenettel és az újjászületett Búcsú téren játékokkal, koncertekkel, igazi családi együttléttel.
Huhu, mindig nagy szeretettel gondolok a Tápai búcsúra. Kisgyerekkorom jut eszembe. Nagymamámmal jártunk ki, ha jól emlékszem, és mindig egy bizonyos nyalókát vett nekem. Aztán felültünk valamelyik körhintára és sétáltunk majd hazamentünk. Nagyon szerettem a sok emberrel járó kavalkádokat.
Azóta, úgy látszik, sokat változtam, mert nem a nagymamámmal járok búcsúba, nem veszek nyalókát, és nem ülök fel semmilyen körhintára. Még a sok embert se szeretem annyira.
Azért a hétvégén kimentem Tápéra, a búcsúba. Igazából minden ugyan olyan, mint volt, csak lebetonozták, kiraktak egy játszóteret, padokat, kukákat. Gondolom füvet is vetettek, meg bokrokat is ültettek, de hát, tél jön.
Rengeteg ember volt. Mikor kiértem, Korda Gyuri és Balázs Klári koncertje volt, hatalmas rajongó tábort maga köré gy?jtve. Nem volt rossz koncert, talán nem véletlen énekelik, hogy nemcsakahúszévesekéavilág. Ez a két ember, olyan sót levágott, irigyek lehetnek rájuk páran.
Az id?sebb urak inkább a sörsátor alá húzták meg magukat, nehogy leégjenek az októberi napon. A dodgemet, a körhintát, a polip szart, leginkább a fiatalabb korosztály birtokolta.
Jaj, a másik kedvencem a céllövölde. Látott már ott valaki, nyerni valakit? Mindegy.
A Korda család után Botka László úr tartott beszédet, adta át az új teret a lakosoknak. Igazából nem tudom mir?l beszélt, nem hallgattam meg.
Az este sztárvendége a Duplakávé mulatós együttes, akik zenéjére rengetegen voltak kíváncsiak, jöttek el tombolni.
Számomra az est fénypontja a Notre Danse – Szégyenszemre cím? el?adás volt, de arról a másik cikkemben.
Sajnos ingyen forró teát nem osztogattak a fagyos októberi hidegben, amit sokan nem viseletek el, így hazamentek.
Másnap Palya Bea koncert volt, amire sajnos nem jutottam el, pedig nagyon rég szeretném már megnézni.
No, sebaj, az idei is jó volt. Talán még a nagymamámat is magammal viszem.






