Vissza az előző oldalra
Gomorra - b?nösség gyerekkortól a feln?tkorig
A Gomorra létezése nem új kelet?, Roberto Saviano bestsellere már bejárta a világot. Negyvenkét nyelvre fordították le a 2007-ben megjelent könyvet, mely után a 29 éves fiatal írónak nem sok nyugalma maradt, ugyanis nem sokkal a megjelenés után halálos fenyegetésben részesült, ezért többször is elakarta hagyni hazáját, de valami mindig visszatartotta. Az író a dél-olaszországi (nápolyi) maffiacsoportot, a Camorrát leplezi le saját kutatásai alapján, és err?l fest egy óriásian megdöbbent?, realista képet. A könyv adaptációból pedig egy roppant tehetséges olasz rendez?, Matteo Garrone készített filmet. Ha fiktív történetként nézzük a filmet, akkor is óriási hitelességet érezhetünk, hiszen nem a tipikus hollywood -i színészeket szerepelteti Garrone, hanem helybéli eddig ismeretlen szerepl?ket. 
A képi világ „csodálatosra” sikeredett, ha lehet ilyet mondani egy dokumentum-filmr?l, melyben a maffia, a gyilkosság, a fegyverkereskedelem, a drog, és a bandaháború megdöbbent? képeit láthatjuk. A film nagyszer?en felépített, öt történetet mutat be, melyek olykor-olykor összetalálkoznak egymással. Számomra a legszimpatikusabb a tizenéves Totó alakja volt, kés?bb benne csalódtam, hiszen vágya, hogy Camorrista lehessen csak egy árulás végett teljesülhet. A második szál két fiatal fiú története, akik nem akarnak becsatlakozni egyik b?nbandába se, ?k mindvégig egymásnak, ketten akarnak megmaradni, s?t még egy lapáttal rá is tesznek a bandaháború egyik részesének, melynek következtében ?k húzzák a rövidebbet. A következ? történet, mely számomra óriási fejtörést okozott, az maga a járulékot fizet? férfi alakja. ? hetente kisebb-nagyobb járulékot fizet bizonyos embereknek, akik a rendszer támogatói és aktív tagjai. A film további szálai szólnak még egy „üzletemberr?l” aki az egyikt?l elvesz, a másiknak ad alapon próbál gazdaggá válni mindenkit átvágva, nem túl erkölcsös módon, ill. egy kicsit optimistább és másabb történetet is láthatunk, ekkor olyan érzésem volt, mintha csak levezetésképpen szerepelne a szegény szabó története a filmben, valamiféle megnyugtatásképpen a néz? felé. A „szegény” szabóról kiderül, hogy mégsem olyan szegény, mint amennyire látszik. A nagyobb keresett reményében éjszakánként, titokban, egy illegálisan m?köd? m?helyben kínai dolgozókat próbál betanítani, miközben nappal a másik oldalon dolgozik.
Az amúgy sem rövid film (137 perc) tökéletesen mutatja be a különböz? szálak történeteit, csodás vágásokkal, melynek végén a néz? számára is világossá válik, hogy csak egy dolog köti össze ezen részeket, maga a Camorrista rendszer. Ebben él mindenki, ett?l fél mindenki, és ezen rendszer része akar lenni mindenki, de vajon miért is?
Az idei Titanic- filmfesztiválon bemutatott film különlegessége, hogy csupa-csupa, a történethez ill? olasz dal hallható, melyek külön a filmhez készültek, ám számomra a legnagyobb különlegességet az adta, amikor felfedeztem, hogy a betétdalt kedvenc bandám, a Massive Attack készítette (Herculaneum c. szám).
A dokumentum-film különös érzéseket váltott ki bel?lem, kicsit úgy éreztem magam, mintha Martin Scorsese Casinoját, vagy Walter Salles Che Guevara: A motoros naplóját nézném, bár kicsit szegényesebb és véresebb környezetben.
A film akármennyire is borzasztó és véres képet mutat az olaszországi maffiacsoportokról mindenkinek csak ajánlani tudom, ha kell félig csukott szemmel végig nézve, de az biztos, hogy aki eddig még nem látta az készüljön fel arra, hogy nem fog tudni nyugodtan aludni a realitás érzését?l.
