Vissza az előző oldalra
Gloria Solaris
A Reök palota els? emeletén, este hétkor egy fehér boxerben mezítláb szaladgáló, mosolygós srác még csak nem is engedte sejteni, micsoda fenomenális el?adást láthatunk. Kevés néz? volt, én legalábbis többre számítottam, utólag pedig sikítva rohangálnék a Dugó téren, hogy térjenek már észre az emberek: ezt látni kell! A jegy olcsó(három- illetve ötszáz Ft!), és erre szakítani másfél órát jobb, mint a magyar szappanopera- skála szörnyszülött epizódjait nézni otthon.
Stanis?aw Lem Solaris cím? regényének adaptációjára váltottam jegyet, egy makimajommal- kell?képpen szürreális felállás alaklomhoz ill?en. A történetet ismertem, már írott formában is lebilincsel?, az amerikai és orosz filmváltozatok garmadája azonban kevéssé érzékletesen adja vissza azt a sok réteg?, különböz? jelentéstartalmakkal és síkokkal át- meg átsz?tt világot, ami az író elméjének egyik leginkább remekbe szabott m?ve.
A Solaris Állomás három emberi lakójával történt különös eseményekr?l szól a történet, e három ember dr. Chris Kelvin pszichológus , dr. Snaut, kibernetikus és dr. Sartorius, fizikus. Kris Kelvin pszichológus számára különös jelek között érkezik az Állomásra. Rendetlenséget, küzdelem nyomait tapasztalja, senki nem fogadja ?t, mikor megérkezik, értesül egykori mentora, dr. Gibarian haláláról dr. Snauttól, de az utóbbi Állomás-lakó is furán viselkedik, megrémül Kelvint?l, majd lakonikus és rejtélyes figyelmeztetésekkel próbálja megértetni vele, hogy valami veszélyféle leselkedik rá. Ezeken kívül a pszichológus olyan emberi lényeket is lát az Állomáson, akiknek semmi keresnivalójuk nem lenne ott. 
El?ször ?rültnek hiszi magát, de lassan rá kell jönnie az igazságra: kollégái agresszívebb módszerekkel (kemény röntgenbesugárzás) próbáltak kapcsolatot teremteni az óceánnal, és az erre vélhet?en sajátos választ adott. Amint az ?rhajós Berton naplójából is kiderül (aki az egyedüli túlél?je egy szerencsétlenségnek, amelyben egy régebbi expedíció, a Shannahan- kutatócsoport több tagja életét vesztette): az óceán képes rá, hogy ismeretlen okból vagy céllal szubatomi anyagból újraalkossa (rematerializálja) azokat az emlékképeket, például embereket, akiket a kutatók az emlékeikben ?riznek. A röntgenkísérletekre adott "válaszként" az óceán ilyen materializálódott emlékalakokat küldött az Állomásra (például Kelvin rég halott, öngyilkossá lett kedvesét, Harey- t, aki miatt Kelvint örök b?ntudat gyötri, de aki végül önálló személyiséggé válik). A kísérlet végül épp a kutatók számára válik lelki traumává. Az óceán válasza személyiségük, tudatalattijuk önmaguk el?l is titkolt rejtélyeivel szembesíti ?ket, kend?zetlenül, de magáról semmit nem árul el. A kutatók végül megtalálják a módját az óceán eme tevékenysége kiküszöbölésének, és hosszas tanakodás után – habár igazából mindenki titkolni szeretné saját személyiségének az óceán által feltárt bugyrait – úgy döntenek, hogy megírják a történteket a Földnek, minthogy akármi is esett, mégis csak sikerült, bármilyen kurtán-furcsán is, "kapcsolatba" lépni egy idegen intelligenciával.
Ennyi a történet lecsupaszított váza. Ha azonban csak ezt láttam volna viszont, akkor most- hat nappal a darab után- nem rázna még mindig ki a hideg, ha eszembe jut egy- egy foszlány. A díszlet minimális, futurisztikus, a zene kifejez?, a fények pedig engem is a képzelt bolygóra varázsoltak. Már a bevonuláskor ( a születés párhuzama, egy minden kínt magába s?rített kiáltással) leny?göz? volt az alsónadrágos fiú átalakulása. Olyan világfájdalmat láttam rajta, és olyan könyörgés ült a szemében, hogy legszívesebben hazavittem volna, hogy addig babusgassam, míg békés álomba nem merül. A két férfi: dr. Kelvin és dr. Snaut (valójában Tichy-Rács Ádám és Harkai István) valamint a Goda Szilvia által megszemélyesített Harey annyira magával ragadott, hogy csak a palota elhagyásakor t?nt fel, hogy közel két órát ültem szinte mozdulatlanul egy széken. Mellettem a maki is megnémult ezalatt, kicsiny pofácskájára kiült a rémület, a katarzis, vagy a megértés pírja. Még eltelt jó pár perc, mire meg tudtunk szólalni… és akkor is a színészek által bennünk elültetett gondolatok csírái hajtottak tovább. Tudom, nem feltétlen illene ennyire nyíltan reklámozni, de ez egy szubjektív véleményen alapuló cikk, és ez van. Még egyszer legalább el fogok menni, mert a rengeteg párhuzam megrészegített. Újra át kell élnem. Pár felvetés, amiket mindenki saját belátása szerint vetít rá önmaga életére. 
Bizarr környezetben elképzelhetetlen kalandokat láttat a rendez?, ha azonban elgondolkodunk, mindez bel?lünk és általunk van, mi is átéljük mindezt. Csak képzeld el, drága Olvasóm, hogy ha van Isten, és ráadásul egy bolygó az, akkor mit tennél? Ha ismeretlen módon reagál, és feldühít, Te is bántanád? Vagy nincs Isten, csak az emberek? Dr. Snaut racionálisan, logikusan él meg minden földöntúlit. Meg?rzi ép eszét, cinizmusa átsegíti mindenen. Chris szenved, végig. Pár csepp boldogságot lopott vissza az id?t?l, és ezért le kell rónia a tartozását. Harey feltámadt valahogy, újra az övé, boldog és mosolyog. Chris megijed és megöli. Majd a könnyeivel igyekszik életre locsolni…Ha megjelenik a vágy, ez már maga a tragédia, avagy a beteljesülés csak rosszabbá teszi? A vezeklés minden velünk történt jó dologért azonnal visszacsatol? Az ok és az okozat nem közvetlenül állnak kapcsolatban. Én is tudok erre példát, a saját életemben, nyilván Te is. Az akarat néha irányíthatja a sorsot, vagy csak a sorsunk el?l menekülünk, több- kevesebb sikerrel? Ha Harey- nak meg kellett halnia, akkor vajon az is meg volt-e írva, hogy feltámad? Vagy Kelvin akarata és a Solaris ereje egyesülve megadhatja a legféltettebb kívánságainkat? Harey sokadszorra végleg meghal a darab legvégén. De ? nem is biztos, hogy ugyanaz. Individummá válik, saját gondolatokkal, akarattal, jöv?képpel. Férjül veszi Christ, egy különös ceremónia során. Magát már Christinának szólíttatja, és elkeseríti, hogy szerelme a rég halott n? árnyékát keresi benne… Meg kell halnia! A szerelem kettejük között pusztulást szül. A n? elt?nik újra. A változás állandó, és az állandóság változik. A halál megint az újjászületés gyermeke lehetne, de ez a változatosság vajon meddig tart? Te okolnád-e a barátod, ha megfoszt egy ismeretlen lényt?l, akinek léte nem megmagyarázható, és elmebajjal fenyeget a puszta jelenléte? Dr. Snaut többször megöli az általa F1 lényként definiált plazmaképz?dményt, Harey-t, vagy ha úgy tetszik a másolatát. Chris maga sem tudja, mit akar. Az élete, neveltetése, az elvárások, adatai, minden béklyóba zárja. Választania kell az esze és a belé rögzült tények uralma, vagy a teljesen irreális, logikátlanul újjászületett, ismeretlen ismer?s Harey/ Christina/ a Szerelem között. ? választ, tönkretéve saját magát is. A Solaris áldozata, aki a saját vágyainak, azok miatti vezeklésének, tehát az egyetemes emberi sorsnak lett a mártírja. Mint mi mindannyian.
Elveszted azt, aki mindennél fontosabb volt. Megtalálod az Istent, akit?l menekülsz, aki visszaadja. Megölöd megint. Ez nem elég, ? másnap reggel is visszatér és az ágyad mellett mosolyog. Megbánod, ámde minden nap újra meg újra elpusztítod. Saját magaddal együtt bántod, egyre keményebben a Te és az ? hibáiért is. Végül már csak a magadéiért… Ha kapnál még egy esélyt a szerelemre, de már nem lehetne ugyanaz, mit tennél? Megölnéd, megöletnéd, vagy elérnéd, hogy öngyilkos legyen? Esetleg van olyan esély, ami pozitívan végz?dik? Tudunk jól választani, vagy csak rossz alternatívák között lavírozunk? A választ a maki sem tudja.
