Vissza az előző oldalra
Égetett m?vészet
Sugár Ibolya fáradhatatlan lelkesedéssel oktatja ezt a m?vészeti ágat immár tíz éve az iskolában, éppen ezért a most bemutatásra kerül? alkotások egyfajta tablóként vezetik végig a látogatót, honnan hová jutnak a gyerekek a m?vészn? szárnyai alatt. A kiállítás legnagyobb érdeme, hogy széles skálán mutatja meg a t?zzománcban rejl? technikai sokszín?séget. Az alkotásokon megjelenik a hagyományos szilikátporral történ? festés mellett a rekeszzománc technikája, illetve különböz? anyagok – mint például üvegdarabok, gyöngyök, hulladék lemezek – beépítése a kompozícióba.
Az anyagot a sz?regi rózsára utalva a virág témakörében kérte be a diákoktól a tanárn?, de emellett számos más témában is hoztak m?veket, úgy, mint mitológia, tájkép, utcarészlet, nonfiguratív ábrázolások.
A Szegeden is méltán elismert m?vészn? ez alkalommal az ifjúságnak adott teret a megmutatkozásra, és csak néhány alkotása látható. A kiállítás alkalmával szenvedélyesen mesélt arról, mit is jelent neki a t?zzománc, az üveg és a tanítás.
A t?zzománc el?tt számos más m?vészeti ággal foglalkoztál. Grafika szakon tanultál a Tömörkény István M?vészeti Szakközépiskolában, tanultál festészetet a Képz?m?vészeti F?iskolán. Ezzel a m?vészeti ággal 1982-ben, Kecskeméten ismerkedtél meg. Mi fogott meg benne?
Egy alkalommal, mikor elmentem Kecskeméten a Hely?rségi klubba, ahol egy t?zzománc m?hely m?ködött, nagyon megtetszett az ottani alkotói légkör. Magával ragadott az ott alkalmazott új anyag, hogy mire képes a t?z, ahogyan összeolvadnak a színek. Mivel grafika szakra jártam a középiskolában, megtanultam meglátni a dolgok, a formák lényegét, azt kiemelni, beemelni az alkotásba, s talán ezért a szívemhez legközelebb a rekeszzománc áll. Amikor a leegyszer?sített formák körvonalára hajlított drót és a színes üvegdarabok eggyé válnak, az megfogta a lelkemet. Talán azért is szerettem meg különösen ezt az eljárást, mert a színes ólomüveg ablakokra emlékeztet, ahol az ólompántok fogják össze a színes üvegdarabokat. Én mindig is szerettem az üveggel alkotni…
Az üvegfestés technikájával Törökországban ismerkedtél meg, ahol közel 4 évig éltél. Ez hosszú id?. Hogyan jött ez a lehet?ség és mit adott neked az ottani kultúra?
A férjem által jutottam ki, aki trombitam?vészként kapott állást az Isztambuli Operában, és én is vele tartottam. Kés?bb átköltöztünk Izmirbe, egy csodálatos tengerparti városba. Egy alkalommal ellátogattunk a város m?vel?dési központjába, ahol megnéztünk egy üveg kiállítást. Nekem a lélegzetem is elállt, annyira leny?gözött, hogy mennyi minden rejlik ebben az anyagban. Nem csak a felénk ismert templomablakokat vagy lámpaburákat lehet készíteni, hanem lehet különböz? módon maratni és mattosítani, festeni, összeolvasztani, apró üvegdarabokból üvegmozaikot alkotni. Ezeket az eljárásokat azóta, egy viszonylag jól felszerelt m?helyemben magam is alkalmazom, mikor megrendelésekre, kiállításokra egyedi tervezés? üvegablakokat készítek. Hiányzik a m?helyemb?l még egy éget?kemence, amivel nagyobb méret? táblaüvegekre tudnám ráégetni a festékeket, a színeket….
Hogy mennyire hatott rám a kinti kultúra és motívum világ? Azt kell, hogy mondjam, én teljesen magamból építkezem. Elraktározom magamban az élményeket, és amit fontosnak tarok csak azt építem be a m?veimbe.
A másik szenvedélyed a tanítás. A megnyitó során látszott rajtad, mennyire büszke vagy tanítványaidra és hogy milyen jó kapcsolat alakult ki közöttetek. Odafigyelsz rájuk, anyjuk helyett anyjuk vagy. Milyen irányelveket tartasz fontosnak az oktatás során?
A m?helymunka, az alkotás számunkra egy közös küzdelem az anyaggal. Minden tanítványom egy felfedezésre váró kincs. Felfedezni a bennük rejl? lehet?ségeket, az értékeket és a megfelel? irányba terelni, hogy fejl?djenek. Soha nem akarom ráer?ltetni magam a munkájukra. Igényesség, kreativitás, pozitív érzelmek, az alkotás öröme, a küzdelem, a kitartó munka, az önmegvalósítás, egymás tisztelete, elfogadása, a csoportszellem – talán ezek a legfontosabb irányelveim….
A kiállítás sokszín?sége arra utal, hogy egy inspiráló alkotói légkör alakult ki a m?helyedben, ahol a fiatalok tanulhatnak az id?sebbekt?l és fordítva. Neked mit tanítanak a kisdiákok és ez a m?vészet?
Nagyon sok mindent. Mindenekel?tt a küzdést, és azt, hogy soha ne adjuk fel. A t?zzománcban nagyon sok a véletlenszer?ség. Nem mindig az jön ki a kemencéb?l, amit elképzeltünk. Néha egy elrontott, túlégetett vagy leégett lemezb?l lesz a legcsodálatosabb alkotás. Megtanuljuk a javítási technikákat, megtanuljuk, hogy képesek legyünk teljes irányváltásra a munkánkban, ha azt a lemez,a rajta lév? színek úgy kívánják. Nem mindegy melyik színt meddig égeti az ember és bizony néha el?fordul, hogy valamit sikerül túlégetni, több órás munka veszhet kárba, de ez egy ilyen m?vészet. Ilyenkor sem szabad elkeseredni, hanem újra kell kezdeni, vagy törni a fejünket, hogy az elrontott alkotást hogyan hozzuk rendbe. Ezzel állandóan szembesülnek a diákok is, és jó látni az elszántságot, hogy igenis megoldják a problémát.
A gyerekekt?l egyébként a hatalmas kísérletezési kedvet tanultam meg. Hiszen óráról órára úgy módszereken törik a fejüket. Térbe hajlítják a lemezt, különböz? anyagokat próbálnak összeégetni, hogy milyen hatást érnek el. Ilyenkor én is velük együtt töröm a fejemet a megoldáson, és izgatottan várom az eredményt.
Hova tovább? Lehet tudni valamit a jöv?beni tervekr?l?
Mindenekel?tt több id?t szeretnék szánni az alkotásra, a saját alkotói pályámra. Szeretnék ismét festeni, illetve újabb üvegmunkákat és t?zzománcokat készíteni a m?helyemben. Azt szoktam mondani, hogy amennyi tervem van még, arra két élet is kevés lenne. A tanításnak mindenesetre továbbra is fontos szerepe lesz az életemben. Így azt tudnám csak mondani, hogy az, aki kedvet érez az alkotáshoz, keresi önmagát, legyen az feln?tt, vagy gyerek azt szívesen látom a jöv?ben is.
Dévényi Diána
