Vissza az előző oldalra
Cigányszerelem közönségtalálkozó - Bodrogi nélkül
Már korán reggel izgatott voltam, ma találkozhatok Süsü a sárkány magyar hangjával, az SzCsP tagjával, a Nemzet Színészével, Bodrogi Gyulával. Már négy óra el?tt a Reök palotába voltam, és az illetékest kérdeztem Bodrogi hollétér?l, de ekkor csak a „még nincs itt” választ kaptam. Fél öt lehetett, mikor már az összes ül?helyet elfoglalták. Fél öt után öt perccel megjöttek a m?vész urak, hölgy, viszont Bodrogi sehol. Gondoltam valami nagy belép?t tervez, óriási tapsvihar közepette, de nem jött.
A felsorolt Cigányszerelem Sztárjai közül (Bodrogi Gyula, Kiss B. Atilla, Frankó Tünde) „csak” Kiss B. Attila jött el, de szerencsére, más is képviselte a darabot, ott volt Bodor Johanna és Szögi Csaba koreográfus. A beszélgetést, a jól felkészül Balog József vezette, aki nem ismeretlen a (szegedi) m?vészéletben,és már számos Artstab programban is részt vett is.
Meséltek a táncról, éneklésr?l, a más városok néptáncosainak összehangolásáról, de Bodrogi nélkül mégse volt az igazi. Érdekesség volt, hogy megtudhattuk, a színészek szegedi vonatkozásait is, melyet Szögi Csaba igen mókásan mesélt el.
Balszerencsémre közben el kezdett esni az es?, és sajnos az els? sorban ül? hölgyre percenként cseppent egy csepp es?. A színvonalon nem rontott, de sajnos a Reök palotába érkez? más látogatók, nevetgélése nagyon behallatszódott. Amin nagyon meglep?dtem, hogy a közönség sorai között nagy arányban voltak fiatalok (fiatal színészek?), akik igen naprakészek voltak, és kérdeztek is. Majdnem el?ttem ült üreg úr, aki rendszeresen bekiabált, nevetgélt, nem tudom ez szokás-e egy közönségtalálkozón.
A m?sor végén Bodor Johanna m?vészn?, nagyon sietett (próbára), de egy virággal sikerült még meghálálni, hogy eljött, beszélgetett velünk. A két m?vész úrhoz, volt még egy-egy kérdés, de végülis, ?k sem maradtak ajándék nélkül, egy-egy üveg Tokaji Aszú-t kaptak.
Kifelé menet, az egyik (talán szervez?) lányt megkérdeztem, miért nem jött el Bodrogi. „Rosszul lett, és hazament, de nem biztos” kaptam a választ. Így aztán együtt siránkozhattam azokkal az id?s hölgyekkel, akik csak azért jöttek el, hogy megnézzék Gyuszi bá’-t Szegeden.
Interjú, és a nagy találkozás nélkül indulhattam haza, a szakadó es?ben.






